Читаем Az őszi alkony sárkányai полностью

A mocsári törpék soraiban zavart lökdösődés és taszigálódás kezdődött. Rövidesen ökölcsapások puffantak, egyikük máris egy másikon térdelt, vadul csépelte és torkaszakadtából üvöltötte: — De arra! De arra!

— Kész röhej! — fordult Tanishoz Sturm. — Mindjárt a nyakunkba hozzák a környék összes sárkányfattyát! Nem tudom, mit művelt ez a kótyagos mágus, de mindenképpen meg kell állítanunk!

Mielőtt azonban Tanis közbeavatkozhatott volna, az egyik nőnemű példány kezébe vette a dolgok intézését. Benyomakodott a kavalkádba, megragadta a két viaskodót, váratlanul ügyesen összekoppintotta a fejüket és szépen kiterítette őket a földön. A küzdőknek sápítozva szurkolók azon nyomban elhallgattak, a rendcsináló pedig Raistlin felé fordult. Vastag krumpliorra volt, csimbókos haja szerteszét meredezett. Foltos-rongyos ruhát, ormótlan bakancsot és bokájára fittyedt harisnyát viselt. Mégis, alighanem a törpecsürhe vezetője lehetett, mert mindnyájan tiszteletteljes pislogással meredtek rá. A tisztelet fő forrása talán a vállára vetett jókora, súlyos zsákban rejtőzhetett. A zsákot úgy húzta maga után a földön, esetlenül csetlett-botlott vele, de nyilvánvalóan rendkívüli érték lehetett számára. Mikor egy társa kíváncsian hozzányúlt, csattanós pofont kevert le neki.

— Folyosó vezet nagyfőnökökhöz — jelentette ki, fejével kelet felé intve.

— Köszönöm, kedvesem — dorombolta Raistlin és megsimogatta az arcát, majd hozzátette: — Tan-tago musalah. A törpelady áhítattal hallgatta a rejtélyes szavakat, nagyot sóhajtott és imádattal tekintett föl hatalmas barátjára.

— Azt mondd meg, még, kicsim, hány nagyfőnök? — faggatta tovább Raistlin.

A mocsári törpe töprengve ráncolta össze a homlokát és fölemelte bütykös öklét: — Egy — mutatta föl egy ujját — és egy és egy és egy — majd győzelemittas tekintetét a varázsló felé fordítva, négy ujját föltartva, büszkén kijelentette: — Kettő!

— Kezdek egyetérteni Kovával — dörmögte magában Sturm.

— Pszt! — intette le Tanis. Ebben a pillanatban a nyikorgó hang elhallgatott, mire a törpecsapat aggodalmas pillantásokkal méregette a folyosót. Ismét megszólalt a fülsértő, csattogó zaj.

— Mi ez a hang? — kérdezte Raistlin elbűvölt csodálójától.

— Korbács — felelte a mocsári törpelány, minden érzelem nélkül. Másik piszkos mancsával megragadta a varázsló köpönyegét és vonszolni kezdte őt a folyosó keleti vége felé.

— Főnökök megdühödik... Mi menni...

— És ti mit csináltok a főnököknek? — kérdezte Raistlin és megvetette a lábát.

— Mi megy... te meglát — rángatta tovább a kis koszos. — Mi le... ők föl... le... föl... le... föl. Te jön. Mi megy. Mi adunk lemenés...

A törpenépség hullámzó tömegében előresodródó Raistlin visszaintett Tanisnak, a félelf továbbadta a jelzést. Zúgószélnek és Kovának, mire mindnyájan az elöl csörtetők nyomába szegődtek. A mágus által elvarázsoltak, amilyen szorosan csak lehetett, köré sereglettek, a többiek meg futva megindultak a folyosón, amint meghallották a korbácsok csattogását. Amikor Raistlin és a mocsári törpék után loholó társaság a folyosó kanyarulatához ért, még fülsértőbben hangzott a keserves nyikorgás.

Hallatára a mocsári törpelady egészen fölvillanyozódott és toprongyos kis seregével együtt megállt. Egyesek a nyálkás falnak támaszkodtak, mások eldőltek a földön, mint valami krumpliszsák. “Barátnője” Raistlin mellett maradt, apró kezével markolászva köpönyege ujját. — Mi történt? Miért álltunk meg? — kérdezte tőle a mágus.

— Mi vár... még nem mi soron — felelte az apróság.

— És mit kell tennünk, ha sorra kerülünk? — faggatta tovább türelmesen Raistlin.

— Menés lefele — nézett rá csodálattal imádója.

Raistlin fejét csóválva nézett Tanisra és újabb kérdéssel próbálkozott.

— Mi a neved, kicsi hölgyem?

— Bupu.

Caramon fölhorkant és eltakarta száját a kezével.

— Nos, Bupu — folytatta a varázsló nyájasan —, tudod, hogy hol lehet a sárkány barlangja?

— Sárkány? — képedt el Bupu. — Ti akartok sárkányt?

— Nem! — felelte Raistlin sietve —, nem kell nekünk a sárkány, csak a tanyája, ahol lakik.

— Ó, azt én nem tud — csóválta meg a fejét Bupu, ám látva Raistlin elszontyolodó képét, megragadta a kezét: — De elvihet téged nagy Főhólyaghoz. Ő tud minden!

Raistlin fölvonta a szemöldökét: — És hogy juthatunk el ehhez a Főhólyaghoz?

— Lefele! — vigyorgott a kis töpörtyű boldogan. Ekkor a nyikorgás elhallgatott és megcsördült a korbács. — Mi sorunk most lemegy. Te jön. Ti jön mind. Megy, megnéz Főhólyag!

— Egy pillanat — szabadította ki magát Raistlin a mocsári törpe szorításából. — Ezt meg kell beszélnem a barátaimmal.

— Odament a várakozó Tanishoz és Sturmhoz. — Ez a Főhólyag, meglehet, valami törzsfőnök... talán egyszerre több törzs vezére.

— Ha éppolyan okos, mint a nyája, akkor még tán azt sem tudja, hogy a saját bilije hol van, nemhogy a sárkány tanyája! — hördült föl a lovag.

Перейти на страницу:

Все книги серии Dragonlance Krónikák

Похожие книги