Az őszi alkony sárkányai

— Nem. Természetesen nem bízhatunk meg bennük. De jószerint minden rabszolga készséggel elárulja a gazdáját, és ezek a mocsári törpék... különben a legtöbb törpéhez hasonlóan... a saját főnökeik kivételével senkihez sem hűségesek. Mindaddig, amíg semmi olyasmit nem kérünk tőlük, ami veszélyeztetné a szutykos kis bőrüket, bizonyára megvásárolhatjuk a segítségüket — magyarázta Tanis.

— Majd akkor, ha én egy ogre segge vége leszek! — pöffente Kova undorral, ledobta baltáját a földre, mellécsapta a cókmókját és karba font kézzel lezöttyent a fal tövébe: — Menjetek csak! Kérjetek segítséget új barátocskáitoktól. Én ugyan nem tartok veletek, még hogy ők segítenek nektek, jó vicc! Szépen odasegítenek, egyenesen a sárkány pofájába!

Tanis és Sturm visszaemlékezett a csónaknál történtekre és aggályos pillantást váltott. Kova képes volt hihetetlenül megmakacsolni magát, és Tanis igencsak elképzelhetőnek tartotta, hogy ezúttal rendíthetetlen marad.

— Nemtom — sóhajtott Caramon a fejét csóválva —, nem jó, ha Kovát hátrahagyjuk..., mert ha mégis a mocsári törpék segítségére fanyalodunk, akkor ki tartja majd kordában azt a csűrhet?

Tanis elmosolyodott Caramon nem várt éleslátásán és a harcos gondolatmenetét követve kijelentette: — Majd Sturm, gondolom.

— Még hogy Sturm! — kecmergett talpra Kova. — Egy lovag, aki sohasem szúrná hátba az ellenséget! Olyasvalaki kell ide, aki ismeri ezt a népséget...

— Igazad van, Kova — mondta Tanis bánatosan —, alighanem mégiscsak velünk kell jönnöd...

— Meghiszem azt! — dörmögte Kova, és holmiját összeszedve nekivágott a folyosónak, majd visszafordult társaihoz: — Nos, jöttök?

A többiek, bajszuk alatt somolyogva követték a törpét az Ősök Termébe. Szorosan a fal mellett haladtak, hogy elkerüljék a gidres-gödrös padló csapdáit. A mocsári törpék nyomait követve dél felé haladtak, és beléptek egy homályos folyosóra, amely csak pár száz lábnyit futott abba az irányba, aztán éles kanyarral keletnek fordult. Megint meghallották a nyikorgó hangot. Egyszer csak a fémes csikorgás elhallgatott, hátuk mögül viszont egyre erősebben hallatszott a lábdobogás.

— Mocsári törpék! — hördült föl Kova.

— Hátra! — kiáltotta Tanis. — Támadásra fel! Nem hagyhatjuk, hogy bárkit föllármázzanak!

Mindenki harcra készen markolta meg fegyverét és a falhoz lapult. Kova arcán mohó várakozással szorongatta harci baltáját. A nagy csarnokba visszatekintve megpillantották az apró, tömzsi alakok futva közeledő újabb csoportját.

A mocsári törpék vezetője hirtelen fölnézett és meglátta őket. Caramon kiugrott a nyargaló, kis figurák elé és parancsoló mozdulattal fölemelte lapátkezét. — Állj! — kiáltotta. A törpék felpillantottak rá, áradatként körülözönlötték és már el is tűntek a sarok mögött a keleti folyosón. Caramon megfordult és döbbenten bámult utánunk.

— Megállj... — dörmögte még egyszer a forma kedvéért.

Ekkor az egyik mocsári törpe kidugta a fejét a sarkon... Caramonra meredt és szájához emelte szutykos ujját. — Pszt! — sziszegte, majd tömzsi alakja ismét eltűnt. Újból fölhangzott a nyekergő, csikorgó hang.

— Mit gondoltok, mégis, mi lehet ez? — suttogta Tanis halkan.

— Ezek mind így néznek ki? — kérdezte Aranyhold tágra nyílt szemmel. — — Olyan mocskosak és rongyosak, és mindegyik tele van sebhelyekkel...

— És annyi eszük van, mint egy fakilincsnek — tette hozzá Kova.

A csapat támadásra kész fegyverekkel, óvatosan megkerülte a sarkot. Hosszú, kelet felé haladó, a dohos levegőben pislákoló és sercegő fáklyákkal megvilágított folyosó tárult föl előttük. A halvány fényben gyanúsan csillogott a falakra lecsapódó nyálkás pára. Az oldalfalakban vaksötét üregekre nyíló boltíves átjárók tátongtak.

— A kripták! — suttogta Raistlin.

Tanis hideglelősen összerezzent, amint valami a fejére csöppent a mennyezetről. A fémes csikorgás, most közelebbről és erősebben hallatszott. Aranyhold megérintette a félelf karját és előremutatott. Tanis újabb ajtónyílást látott a folyosó távoli végében, mögötte egy másik, keresztirányú folyosó haladt, zsúfolásig tömve mocsári törpékkel.

— Kíváncsi vagyok, hová sorakoznak a kis nyavalyások? — találgatta Caramon.

— Itt az ideje, hogy kiderítsük — mondta Tanis megindult a folyosón, amikor karján megérezte a mágus érintését.

— Ezt hagyd csak rám! — suttogta Raistlin.

— Jobb lesz, ha mi is veled tartunk — dörmögte Sturm —, persze csak hogy fedezzünk...

— Hát persze! — húzta el az orrát Raistlin. — Nos, jól van, de ne zavarjatok!

Tanis egyetértőén bólintott. — Kova és Zúgószél, álljatok őrt a folyosó innenső végében! — A törpe már tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán csak zord képet vágott és visszalépett a Zúgószéllel szemközti fal mellé.