Az őszi alkony sárkányai

— De tudhatja, majdnem biztosan — szólalt meg Kova fintorogva. — Ezek a mocsári törpék nem valami okosak, de mindenre emlékeznek, amit egyszer megláttak vagy meghallottak, csak rá tudd venni őket, hogy egytagú szavaknál értelmesebben elmagyarázzák.

— Akkor jobb, ha megyünk és meglátogatjuk ezt a Főhólyagot — morogta Tanis gyászosan. — Mármint, ha rájövünk, mi is ez a le-föl játék, meg az az éktelen nyikorgás...

— Én tudom — sipította egy hang.

Tanis hátrafordult. Teljesen megfeledkezett közben Tasslehoffról. A surranó szökellve, vidáman csillogó szemmel, ficánkoló haj tinccsel bukkant föl a folyosó kanyarulatában. — Az egy felvonó! — kiáltotta —, mint a törpék bányáiban. Én már jártam egyszer egy ilyen bányában... igazán csodálatos volt. Volt nekik ott egy ilyen felvonójuk..., le-föl szállította az ércet. Ez itt pontosan olyan... vagy majdnem pontosan. Tudjátok... — de ebben a pillanatban úgy elfogta a vihogás, hogy több szó nem jött ki a száján. Látva a többiek megrökönyödött pillantását, a surranó minden ere— jével megpróbálta összeszedni magát.

— Egy hatalmas zsírolvasztó üstöt használnak! Az itt fölsorakozott mocsári törpék odarohannak, amikor az egyik sárkánymicsoda megcsördíti a vastag korbácsát. Beugrálnak az üstbe, amely egy hatalmas láncon lóg, a lánc meg egy fogaskeréken szalad és a láncszemek pontosan ráillenek a fogakra... onnan ez a nagy nyikorgás! A kerék elfordul és ők lemennek, a másik oldalon megjön fölfelé az üst párja.

— Nagyfőnökök... üst tele nagyfőnökök — motyogta Bupu.

— Huh, tele sárkányfattyakkal! — ismételte meg Tanis riadtan.

— Nem jönni ide — nyugtatta meg Bupu. — Arra megy — lendítette meg a karját vaktában.

Tanis aggodalma nem csökkent. — Szóval ezek azok a főnökök! És hány sárkányfattyú van ott az üstöknél?

— Kettő — vágta rá Bupu, Raistlin köpönyegének ujját markolászva. — Nem több, kettő.

— Valójában négyen vannak — vetette közbe Tass bocsánatkérőn, hogy helyesbítse a mocsári törpét. — A kisebbfajtákból, nem azok a nagyok, amelyek értenek a varázsláshoz.

— Szóval négy — feszítette meg félelmes izmait Caramon. — Néggyel igazán elbánhatunk.

— Az igaz, de úgy kell időzítenünk, nehogy másik tizenötöt föllármázzanak — figyelmeztette a harcost Tanis. Ismét megcsördült a korbács.

— Jönni! — rángatta meg Bupu Raistlin köpenyének ujját sürgetőn. — Mi megy... főnökök dühös lesz.

— Szerintem most éppúgy megfelel, mint bármikor — vonta meg a vállát Sturm. — Ez a törpenépség csak nyargaljon oda, mint máskor. Mi majd 'megyünk utánuk és lecsapunk azokra a főnökökre, amikor legnagyobb a fölfordulás. Ha az egyik üst idefönt van, hogy megrakják ezekkel, akkor a másiknak odalent kell lennie.

— Én is azt hiszem — értett egyet Tanis, majd odafordult a mocsári törpékhez. — Amikor odaértek az emelőhöz... izé, üsthöz... ne ugráljatok bele, hanem húzódjatok félre az utunkból, rendben?

A törpesereg mélységes gyanakvással meredt a félelfre. Tanis felsóhajtott és Raistlinhez fordult. A mágus laza vigyorral megismételte Tanis utasításait, mire a hívei elmosolyodtak és lelkesen bólogattak.

Ismét csattant a korbács és nyomban dühödt ordítás követte: — Elég a zsivajgásból, mocskos csürhe, vagy levagdaljuk a büdös csülkeiteket, hogy legyen magyarázat a késlekedésre!

— Majd meglátjuk, ki válik meg hamarosan a csülkeitől — dörmögte Caramon.

— Ez lesz jó mulatság! — rikkantotta az egyik mocsári törpe vidáman. Az agharsereg nekilódult a folyosónak!

18 Csata a felvonónál. Bupu köhögéscsillapítója

A padlóban lévő két nagy nyílásból forró pára tört elő, amely vastagon beburkolt minden közelébe kerülőt. A két nyílás között helyezkedett el a hatalmas láncot tartó nagy fogaskerék. Az egyik lyuk fölött a láncon hatalmas méretű, fekete üst csüngött. A lánc másik szára a szomszédos nyílásban tűnt el. Négy páncélos, kardos sárkányfattyú állt az üst mellett, kettő közülük szíj korbácsot lóbált a mancsában. Csak egy pillanatra tűntek elő, azután megint elnyelte őket a pára. Tanis hallotta a korbács csattanását és a reszelős, mély torokhang bődülését.

— Ti tetűrágta, törpe férgek! Mit piszmogtok ott hátul? Befelé ebbe az üstbe, mielőtt a ványadt húsotokat leverem a hitvány csontjaitokról. Majd én... jaj!

A sárkányfattyúnak elakadt a szava, a szeme kidülledt ocsmány hüllőfejéből, amint megpillantotta a párafelhőből fölbukkanó Caramont, aki harci kiáltást hallatva vetette rá magát. A teremtmény rémült üvöltése fuldokló hörgésbe ment át, mikor Caramon inas nyakánál fogva megragadta, karmos lábáról fölemelte és hozzácsapta a folyosó falához. A csatorna-törpék szétrebbentek, amint a főnökük teste csontroppantó csattanással a falhoz ütődött. Miközben Caramon dühödten rohamozott, Sturm az ellenséget üdvözlő lovagi rikoltással, pallosát forgatva előretört és lecsapta egy másik sárkányfattyú fejét, mielőtt az bármit észrevett volna. A lenyisszantott fej kővé válva, hangosakat koppanva gördült végig a kőpadlón.