Az őszi alkony sárkányai

A sárkányfattyak — a goblinoktól eltérően, akik mindenre, ami él és mozog, gondolkodás nélkül rátámadnak, értelmes, sőt, éles eszű lények. A másik két életben maradt üstőrzőnek semmi kedve nem volt szembeszegülni öt jól fölfegyverzett és tapasztalt harcossal. Egyikük, ugató nyelvükön parancsokat osztogatva a másiknak, azonnal beleszökkent az üstbe, míg a másik a kerékhez ugrott és kioldotta a fékjét. Az üst ekkor lassan aláereszkedett a nyílásba.

— Állítsátok meg! — kiáltotta Tanis. — Az ott erősítésért megy.

— Tévedsz! — visította Tasslehoff a nyílás pereme fölé hajolva. — Az erősítés máris jön fölfelé a másik üstben! Legalább húszan lehetnek!

Caramon rohant, hogy végezzen a felvonót kezelő fattyúval, de elkésett. A teremtmény otthagyta a felpörgött szerkezetet és az üst felé vetette magát. Eget rengető döndüléssel csapódott le a másik mellé. Caramon a “ne hagyd elfutni az ellenséget” ősi elvét követve utánaugrott. A mocsári törpék hurráztak és hajráztak... páran előrekúsztak a nyílás széléig, hogy jobban lássanak.

— Ó, az a nagydarab marha! — dühöngött Sturm, majd félresöpörte a bámészkodó törpéket és lenézett... eszeveszett csapkodást és fémes villogást látott: Caramon vadul csatázott a sárkányfattyakkal. Viszont a nagydarab harcos többletsúlya fölgyorsította az üst zuhanását.

— Azok odalent fasírttá aprítják ezt a melákot — morogta, majd odakiáltott Tanisnak: — Utána megyek! — Előreugrott elkapta a láncot és lesiklott rajta az üstbe.

— Most aztán mindkettőjüket elveszítettük — nyögött föl Tanis. — Kova, te gyere velem, Zúgószél, te meg maradj idefönt Aranyholddal és Raistlinnel! Próbáld meg, hátha vissza tudod forgatni azt az átkozott kereket! Nem! Tass, nem te!

Elkésett: a surranó lelkesen visongva máris a láncon termett és villámgyorsan lecsusszant rajta. Tanis és Kova is utánaugrott. A félelf kézzellábbal kapaszkodott a láncba, és egy hajszálnyira Tasslehoff feje fölött lefékezte magát, de Kova elvétette a célt és fejjel belezúgott az üstbe. A következő pillanatban a viaskodó Caramon alaposan rátiport.

A két sárkányfattyú az üst falához szorította a behemót harcost, aki egyiküket hatalmas ütéssel a szemközti oldalhoz taszította, a másik ellen előrántotta tőrét, mialatt azt a kardja után kapkodott. Caramon hamarabb szúrt, semmint a sárkányfattyú kiránthatta volna fegyverét, de a tőr megcsúszott ellenfele páncélján és kifordult a kezéből. A teremtmény Caramon arcának esett, hogy karmos mancsával kikaparja a szemét, de a harcos megragadta a csuklóját és a meredező karmokat sikerült távol tartania magától. A két nagy erejű lény — az ember és a sárkányfattyú, hátát az üst falának vetve küzdött egymással.

A másik fattyú, miután magához tért Caramon csapásától, fölmarkolta görbe kardját, de suhintása megrekedt a levegőben, amikor a láncon lecsúszó Sturm képen rúgta súlyos csizmájával. A sárkányfattyú hátratántorodott, görbe kardja kihullott pikkelyes mancsából. Ekkor a lovag előrelendült és megpróbálta pallosa lapjával lebunkózni a hüllőlényt, de a sárkányfattyú puszta kézzel elhárította a súlyos pengét.

— Szállj már le rólam! — bömbölte Kova az üst fenekéről. Fejére szorult sisakjától vakon nem tudott kitérni Caramon csonttörő lépései elől. Féktelen dühében a törpe nagy nehezen hátrarántotta a sisakját és miközben talpra kecmergett, Caramon úgy kibillentette az egyensúlyából, hogy az nekicsapódott a sárkányfattyúnak. Mialatt Caramon a lánccal küszködött, ellenfele csapásra lendítette görbe kardját. A férfi félrehajolt, az ellenséges penge belevágott a súlyos láncba és kicsorbult. Kova a sárkányfattyú felé lendült és sisakjával keményen a gyomrába fejelt. Mindketten az üst falához csapódtak.

Közben az üst egyre gyorsabban zuhant lefelé, végighasítva a körülöttük örvénylő bűzös párán.

Tanis — miközben árgus szemmel figyelte az alatta zajló eseményeket — lejjebb ereszkedett a láncon. — Félre az útból! — dörrent rá Tasslehoffra, és leszökkent a zűrzavar kellős közepébe. Tass sértődött pofát vágott, de nem mert ellenszegülni Tanis parancsának. Egy kézzel kapaszkodott a láncba, s közben valamelyik zsákocskájából előhúzott egy kődarabot, hogy lehajítsa... remélhetően valamelyik ellenfelük fejére.

Az üst egyre jobban kilengett, amint a küzdők a falának estek... mindinkább aláereszkedett, följebb és följebb juttatva ezáltal az ordítozó és káromkodó sárkányfattyakkal teli másik üstöt.

A nyílás szélén a mocsári törpék közé szorult Zúgószél alig látott valamit a sűrű párától... csak puffanásokat, káromkodásokat és nyögéseket hallott a barátait is fogva tartó üst felől! Ebben a pillanatban a homályból kiemelkedett a másik üst. Kardjukkal hadonászó sárkányfattyak meredtek rájuk, hosszú, vörös nyelvüket kiöltve a préda reményében. Tanis jól mondta, hogy Aranyhold, Raistlin és tizenöt mocsári törpe társaságában pillanatokon belül vagy húsz sárkányfattyúval kell szembenéznie...