Az őszi alkony sárkányai

— Vannak más utak is, te tökfilkó! — mordult rá Khisanth. — Ezek a nyavalyás mocsári törpék úgy ellepték a környéket, mint valami élősdiek. A betolakodóknál meg ott van az a pálca, és biztosan megpróbálnak lejönni a városba, és ez csak egyet jelenthet: a Korongokat keresik! De honnan szerezhettek róluk tudomást? — A sárkány körbeforgatta, megemelte, majd leeresztette a fejét, mintha a mindent elborító ködben megláthatná a terveit veszélyeztető behatolókat. De a pára minden korábbinál jobban összesűrűsödött.

Khisanth ingerülten fölhorkant: — Az a pálca! Az a vacak fadarab! Verminaard előre láthatta volna mindezt azoknak a nevezetes és dédelgetett papjainak a segítségével... megszerezhette és elpusztíthatta volna! De nem, ő csak a nyavalyás háborújával vacakol, én meg elevenen elrothadhatok itt, ebben a dohos kriptavárosban! — és Khisanth gondolataiba merülve rágcsálni kezdte egyik karmát.

— Azokat a Korongokat ti is megsemmisíthetnétek — javasolta a sárkányfattyú nagy merészen.

— Csak nem gondolod, hogy megpróbáljuk, te idióta? — morogta a sárkány és fölkapta a fejét: — Nem! Túlságosan veszélyes lenne továbbra is itt maradnom. Ha ezek a betolakodók ismerik az átkot, akkor mások is tudhatnak róla. A Korongokat biztonságosabb helyre kell szállítani! Tájékoztasd Verminaard Nagyurat, hogy elhagyom ezt a várost. Majd Pax Tharkasban csatlakozom hozzá és magammal viszem a behatolókat is, hogy kivallathassuk őket.

— Tájékoztassam Verminaard Nagyurrat? — kérdezte a sárkányfattyú döbbenten.

— Jól hallottad — hagyta helyben Khisanth gúnyosan. — Ha még mindig meg akarod fejteni ezt a rejtvényt, kérd ki hozzá az uram hozzájárulását! Gondolom, a katonák zömét odafönt helyezted el!?

— Igenis, királyi felség — motyogta a sárkányfattyú, és mélyen meghajolt.

Khisanth egy darabig emésztette a hallottakat. — Talán mégsem vagy olyan hülye — dünnyögte végül. — Idelent majd én elboldogulok, te csak összpontosítsd az erőidet a város fölső részeinek átkutatására. Amint elfogtátok az idegeneket, azonnal hozzátok őket ide hozzám! Ne tegyétek bennük nagyobb kárt, mint amennyi föltétlenül szükséges a megfékezésükhöz. És vigyázzatok azzal a pálcával!

A sárkányfattyú térdre hullott a sárkány előtt, amely megvető horkantással húzódott vissza a sötét árnyékba, ahonnan előjött.

A sárkányfattyú leszaladt a lépcsőn, amelynek aljában a ködből előbújva jó néhány további társa csatlakozott hozzá. Miután fojtott hangon néhány szót váltottak egymással a saját nyelvükön, elindultak az észak felé vezető utcán. Gondtalanul, valami tréfán röhincsélve ballagtak és hamarosan eltűntek a ködben.

— Nem túlzottan izgatottak, mi? — dünnyögte Sturm.

— Nem — értett egyet vele Tanis komoran. — Úgy vélik, hogy máris a markukban vagyunk.

— Nézzünk szembe a tényekkel, Tanis... tulajdonképpen igazuk is van. A tervünknek az a legnagyobb hibája, hogy ha bejutunk is észrevétlenül a sárkány tanyájára és megszerezzük a Korongokat, még ki is kell menekülnünk valahogy ebből az istenverte romhalmazból, amelynek minden szintjén sárkányfattyak hemzsegnek — mondta Sturm.

— Már kérdeztelek korábban is és most megkérdezlek újra — fordult szembe vele Tanis —, neked van ennél jobb terved?

— Nekem éppenséggel akad — mordult közbe Caramon. — Ez nem bizalmatlanság vagy tiszteletlenség, Tanis, de mindnyájan tudjuk, mi az elfek véleménye a harcról. — A nagydarab férfi a palota felé intett. — Ez a sárkány biztosan ott lakik. Gyerünk, füstöljük ki szépen, csak ezúttal harcolva, s nem tolvajokként settenkedve a fészke körül. Amint végeztünk a sárkánnyal, szépen elvehetjük a Korongokat.

— Kedves testvérem — suttogta Raistlin —, a te erőd a kardforgató kezedben és nem az elmédben rejlik. Tanis viszont bölcs, mint ahogy azt a lovag még az út legelején megállapította. Jobban teszed, ha megfogadod a szavát. Különben is, mit tudsz te a sárkányokról, testvér? Azt már láttad, mi az eredménye egyetlen halálos fújásuknak... — Raistlint ismét köhögési roham fogta el. Köpönyege ujjából puha rongydarabot húzott elő, és Tanis látta, hogy a kendő véres...

Kis idő múlva a mágus ismét megszólalt: — Attól ugyan még megvédhetned magadat, talán még éles karmai, agyarai és farkának súlyos csapása ellen is, amellyel pedig vígan ledönthetné ezeket az oszlopokat, de mit szegeznél szembe, kedves fivérem a varázserejével? A sárkányok a legősibb varázslatűzők. Úgy elbűvölhetne téged, ahogy én tettem a kis barátommal. Egyetlen szavával elaltathat, aztán álmodban bármikor megölhet.

— Jól van, na — dörmögte Caramon elszontyolodva —, én minderről nem tudtam semmit. A fenébe is, ki tudhatna mindent ezekről az undok teremtményekről?

— Solamniában sokféle mendemonda járja a sárkányokról — szólt közbe Sturm csöndesen.

Ő is meg akar vívni a sárkánnyal, jött rá hirtelen Tanis, biztosan a nagy Huma jár az eszében, a gáncstalan lovag, akit Sárkányölőnek is neveznek.