Az őszi alkony sárkányai

így történt, hogy a Xak Tsaroth romvárosában már évszázadok óta élő mocsári törpék egyszer csak azon kapták magukat, hogy dolgozniuk kell. A sárkányfattyak helyrehoztak bizonyos épületeket, katonás rendbe szedték a dolgokat, és általában megsanyargatták a mocsári törpéket, akiknek főzéssel, takarítással és mindenféle javítási munkálatokkal kellett foglalkozniuk.

Mondanunk sem kell, hogy Nagy Puffancs csöppet sem volt megelégedve a dolgok ilyetén állásával.

Hosszú-hosszú órákon át töprengett rajta, hogyan szabadulhatna meg a sárkánytól. Azt persze hamar kiderítette, hol van a sárkány fészke, sőt még egy odavezető titkos útra is rábukkant... egyszer még be is hatolt a barlangjába, amikor a sárkány valahová eltávozott. Puffancsot teljesen elbűvölte a földalatti teremben fölhalmozott óriási mennyiségű csillogó drágakő és ragyogó pénzérme. Az első Nagy Főhólyag ifjúkorában sokat csavargóit és tisztában volt vele, hogy a kinti világban a népek nagyra tartják ezeket a csinos köveket és sok színes, mintás ruhát adnak értük (Puffancs különösen kedvelte a finom kelméket). Ottjártakor a Főhólyag azon nyomban készített egy térképet, hogy el ne felejtse, hogyan juthat vissza a kincsekhez. Egy pillanatra még az is eszébe jutott, hogy a kisebb kövek némelyikét egyszerűen elcsórja.

Puffancs ezután hónapokig töprengett erről a hatalmas vagyonról, de többé sohasem juthatott a közelébe. Ennek egyszerre két oka is volt: egyrészt a sárkány többé nem mozdult el a helyéről, másrészt Puffancs sehogy sem ismerte ki magát a saját ritka térképén.

“Ó, csak eltávozna ez a sárkány kissé hosszabb időre — gondolta magában — vagy jönne valami nagy hős és szokás szerint belédöfné a kardját.” Ezek a mindenek fölötti gondolatok jártak a mostani Főhólyag eszében is, amikor a Nagy Puffancs meghallotta őrei figyelmeztető kiáltását egy egész hadsereg közeledéséről.

így történt tehát végezetül, hogy — miután Bupu kivonszolta a Nagy Első Puffancs Főhólyagot az ágya alól és meggyőzte róla, hogy semmiféle óriások serege nem fenyegeti igazán —, I. Puffancs Főhólyag csak akkor kezdett igazán hinni benne, hogy álmai netán még valóra is válhatnak.

— Egyszóval azért jöttetek, hogy megöljétek a Sárkányt? — tette fel a kérdést I. Puffancs, Nagy Főhólyag Tanisnak, a félelfnek.

— Nem, valójában nem ezért — felelte Tanis türelmesen. A társaság Aghar Udvarában állt, annak a személynek a trónja előtt, akit Bupu a Nagy Főhólyagként mutatott be nekik. A törpelady egyik szemét a belépőkön tartotta, kíváncsian várva, amint arcukon megjelennek majd a megilletődés jelei. Nem is kellett csalódnia: a helyiségbe belépők képén a legenyhébb kifejezéssel élve is döbbenet tükröződött.

Xak Tsaroth városának minden ékességét régen összegyűjtötték a korábbi hólyagok, hogy uruk tróntermét ékesítsék velük. Abból az alapelvből kiindulva, hogy ha egy öl aranyszövet jó, akkor negyven öl még jobb — és mellesleg a jó ízlés legkisebb morzsáját sem birtokolva a mocsári törpék, a Nagy Főhólyag tróntermét a totális zűrzavar tökéletes helyszínévé változtatták. A falak minden négyzethüvelykjét súlyos, rojtos aranybrokát szövet borította: a mennyezetről hatalmas szőnyegek csüngtek alá, némelyikük széle a padlót söpörte. A szőnyegek valaha gyönyörűek lehettek, színes ábráik városi életképeket vagy a régmúlt legendáinak jeleneteit mutathatták be, de a mocsári törpék, a hatás fokozása végett tiritarka krikszkrakszokkal mázolták át valamennyit. Nem csoda tehát, hogy Sturm lelke mélyéig megrendült, amint megpillantotta Huma lángvörös alakját, amint a bíborszín pöttyökkel “ékes” sárkánnyal viaskodik a smaragdzöld égbolt alatt.

Emellett a lehető leglehetetlenebb helyekre állított, kecses, meztelen szoboralakok díszítették az egész helyiséget. A mocsári törpék ezeket is kidekorálták, túlságosan unalmasnak és üresnek tekintve a tiszta márványt. A szobrokat olyan valószerű és a részletekre is kiterjedő módon egészítették ki, hogy Caramon... zavart pillantást vetve Aranyhold felé... mélyen elvörösödött, és lesütötte a szemét.

Igazság szerint a társaság tagjai alig őrizhették meg komolyságukat, amikor a művészeti tébolynak e kavalkádja föltárult előttük. Egyikük teljesen el is veszítette önuralmát: Tasslehoff nyomban olyan vihogási roham áldozatává vált, hogy Tanisnak ki kellett küldeni őt a váróhelyiségbe, hadd csillapodjon le egy kicsit. A csoport többi tagja méltóságteljesen meghajolt a Nagy Puffancs előtt... persze Kova kivételével, aki harci szekercéjének nyelét markolászva állt a háttérben, vén arcán a leghalványabb mosoly árnya nélkül.

A törpe még azelőtt megrángatta Tanis karját, hogy a Főhólyag tróntermébe léptek volna. — Ne dőlj be ennek az egész hókuszpókusznak, Tanis — figyelmeztette barátját —, ezek az alakok bármilyen gazemberségre képesek! A Főhólyag kissé zavartnak látszott, amint a társaság tagjai beléptek, kiváltképp a magas harcosok jelenléte idegesítette. De Raistlin nyomban megnyugtatta (ha még jobban meg nem rémisztette) néhány, válogatott üdvözlő szóval.