Az őszi alkony sárkányai

Ekkor Bupu ráncigálta meg Raistlin köpenyének szélét. — Gyerünk! Mi megy! Több főnökök nincs. Sárkány se! — mondta, majd a többi mocsári törpe kíséretében nagyokat loccsanva megindultak a víz borította téren át.

— Nos? — nézett Tanis a két harcosra.

— Aligha van más választásunk — mondta Sturm feszülten. — Nem nézünk az ellenség szemébe, hanem a mocsári törpék háta mögé bújunk! Előbb-utóbb azonban elérkezik a pillanat, amikor szembe kell szállnunk azokkal a szörnyetegekkel. — Ezzel sarkon fordult és katonásan egyenes tartással, de remegő bajusszal megindult... a többiek a nyomába szegődtek.

— Lehet az is, hogy fölöslegesen aggódunk — szólalt meg a szakállát vakargatva Tanis, miközben visszapillantott a sűrű ködbe burkolózó romos palotára. — Lehet, hogy ez az egyetlen sárkány Krynn földjén, az egyetlen, amelyik túlélte az Álmok Korát.

Raistlin ajka megrándult: — Emlékezz vissza a csillagokra, Tanis — morogta az orra alatt —, a Sötétség Királynője visszatért... és gondolj csak a himnusz szavaira: “visszakergette rikoltó seregeit” és ez a sereg csupa sárkány! Legalábbis a régiek szerint. Visszatért most a földre és jönnek vele a seregei is.

— Erre út — cibálta Bupu Raistlint egy észak felé elágazó sikátorba —, ez otthon.

— És legalább végre száraz — fortyogott Kova, amint jobbra fordulva eltávolodtak az utcafolyótól. Romba dőlt házak újabb csoportja közé értek, ahol ismét beburkolta őket a vastag pára. Ez a városrész valószínűleg Xak Tsaroth szegényebb negyedei közé tartozhatott, még fénykorában is... az épületek már eljutottak a pusztulás legvégső szakaszába. A mocsári törpék hatalmas rivalgással és óbégatással nyargaltak végig az utcán. Sturm aggódva nézett Tanisra az éktelen lárma hallatán.

— Nem tudnád kissé lecsöndesíteni őket? — kérdezte Tanis Buputól: — Így a sárkányfattyak... izé... főnökök nyomban ránk találnak.

— Piha! — vont vállat a törpelady. — Nincs főnökök. Ők nem jön ide. Nagy Főhólyagtól ők fél mind.

Tanis ugyan kételkedett e kijelentés helytálló voltában, de óvatosan körülnézve sehol sem látta a sárkányfattyaknak semmi nyomát. Az eddig tapasztaltak alapján ezek a sárkányemberek fegyelmezett, katonás életet élnek. A város e részének utcáit viszont kosz és mocsok borította, a düledező házakban csak úgy hemzsegtek a mocsári törpék. Férfiak, nők és szutykos porontyok bámulták őket, amint végigvonultak a sikátorokon. Bupu és a többi elvarázsolt törpe Raistlin köré sereglett... valójában a vállukon cipelték a mágust.

Ezek a sárkányfattyak kétségtelenül értelmesek, gondolta magában Tanis. Lám a rabszolgáiknak is meghagyják a békés magánélet lehetőségét mindaddig, amíg nem okoznak valami kalamajkát. Helyes elgondolás, ha azt is számításba vesszük, hogy a mocsári törpék lélekszáma legalább tízszerese az övéknek. Bár általában gyávák, a mocsári törpék mégis igen kemény harcosok hírében állnak, ha sarokba szorítják őket.

Tanis még életében nem látott olyan sötét, mocskos és bűzös sikátort, mint amilyen előtt Bupu megállította a csapatot. Undorító pára borított el mindent. A düledező épületek egymást támogatták, mint valami kocsmából előtámolygó részegek. Amikor Tanis bekukkantott a sikátorba, apró, koszos állatkákat látott surranni a keskeny úton, nyomukban sivalkodó törpekölykökkel.

— Vacsora! — rikoltotta az egyik törpecsemete a száját nyalogatva.

— Hiszen azok patkányok! — kiáltott föl Aranyhold rémülten.

— Valóban be kell mennünk ide? — kérdezte Sturm, gyanakvón méregetve a düledező falakat.

— Maga a bűz is elegendő lenne hozzá, hogy egy óriás is fölforduljon tőle — tette hozzá Caramon. — Inkább egy sárkány karmai között végzem, mintsem egy mocsári törpe csorba húsvágó bárdja alatt.

Bupu végigmutatott a sikátoron: — A Főhólyag! — mondta, az egész környék legroggyantabb tákolmányára mutatva.

— Maradjatok itt és álljatok őrt, ha akartok — utasította Tanis Sturmot. — Én megyek és beszélek ezzel a Főhólyaggal.

— Nem! — csattant fel a lovag, s intett a félelmek, hogy vezesse őket —, ezt együtt csináljuk végig!

A közjó pár száz lábnyit futott kelet felé, akkor északnak fordult és hirtelen zsákutcában végződött: omladozó téglafal állta az útjukat. Hátrafelé pedig az utánuk özönlő törpesereg tette lehetetlenné a visszavonulást.

— Csapda! — sziszegte Sturm és kivonta kardját, miközben Caramon mély torokhangon kiáltozott mellette. A hideg acél villanását látva, a mocsári törpék pánikba estek. Összeakadó lábakkal, egymás hegyen-hátán bukdácsolva futásnak eredtek vissza a sikátoron.

Bupu haragos pillantással mérte végig Sturmot és Caramont, majd a varázslóhoz fordult: — Csináld, ők megállnak! — követelte a harcosokra mutatva —, vagy én nem vezet Főhólyaghoz!

— Tedd el a kardodat, lovag — sziszegte Raistlin —, hacsak nem találsz valami hozzád méltó ellenfelet.