Az őszi alkony sárkányai

A varázsló, akinek a szava ugyan akadozott a rátörő köhögéstől, megmagyarázta neki, hogy ők nem akarnak semmi rosszat, csupán az a szándékuk, hogy a sárkány barlangjából visszaszerezzenek egy bizonyos kegytárgyat és azután máris eltávoznak... lehetőleg meg sem háborgatva a sárkányt magát.

Ez, természetesen nem felelt meg Puffancs terveinek, tehát úgy tett, mintha nem hallotta volna jól az elhangzottakat. Tarkabarka ruházatába burkolózva hátradőlt töredezett aranylevelekkel ékes székén, és halkan morogva így szólt. — Ti itt van. Kard nektek van. Ti megöl sárkány!

— Nem — ismételte meg Tanis. — Ahogy már barátunk, Raistlin is elmagyarázta, a sárkány egy olyan tárgynak van a birtokában, amely a mi isteneink tulajdona. Mi csak ezt szeretnénk megszerezni, és elmenni innen, mielőtt a sárkány észrevenné!

A Főhólyag összeráncolta a homlokát: — Honnan tudjam, hogy ti minden kincs nem visz el, és hagy itt Főhólyag és egy bolond sárkány csupán? Ott van kincs rengeteg... szép kövek — mondta.

Raistlin villogó szemmel, élesen fölpillantott, Sturm a kardja markolatát babrálva, megvető pillantást vetett rá.

— Elhozzuk neked azokat a szép köveket — biztatta Tanis a Főhólyagot. — Csak segíts nekünk és a tiéd lesz minden kincs. Nekünk csak az isteneink szent ereklyéjére van szükségünk.

Ekkor a Főhólyag számára világossá vált, hogy hazugokkal és tolvajokkal, s nem a régen várt hősökkel van dolga. Ezek az alakok nyilvánvalóan legalább úgy félnek a sárkánytól, akár ő maga, s ettől a fölismeréstől új ötlete támadt.

— Mégis, ő mit akar Főhólyagtól? — kérdezte indulatát leplezve és közönyösséget színlelve.

Tanis megkönnyebbülten fölsóhajtott, mivel legalább elmozdultak a holtpontról. — Bupu — mutatott a Raistlin köpönyegének ujjába kapaszkodó törpeladyre — azt mondta nekünk, hogy te vagy az egyetlen az egész városban, aki megmutathatja nekünk a sárkány tanyájához vezető utat.

— Megmutatni? — A Nagy Puffancs egy pillanat alatt magába roskadt és szorosan beleburkolózott díszöltözékébe. — Nem megmutat! Nagy Főhólyagot népe nem nélkülöz! Népem szüksége van rám!

— Nem, nem... nem úgy értettem, hogy te mutasd meg — helyesbítette önmagát Tanis sietve. — De ha lenne egy térképed, vagy velünk küldhetnél valami vezetőt...?

— Huhh, térkép! — sóhajtotta a Főhólyag, díszpalástja ujjával megtörölve a homlokát. — Ezt kellett volna te mond elöl! Térkép... Igen! Küldök valaki, hoz térkép. Közben ti kaptok evés. Főhólyag vendége mind. Őrség elkísér falószobába!

— Köszönöm, inkább nem — mondta vonakodva Tanis és nem nézett a többiekre. A Főhólyag trónterme felé jövet már áthaladtak az előkelő mocsári törpék falószobáján. Csak az ottani bűz elég volt hozzá, hogy még Caramon étvágyát is elvegye.

— Van saját ennivalónk — tette hozzá Tanis szerényen. — Csak egy kis pihenőidőre lenne szükségünk, hogy megbeszélhessük további terveinket.

— Hát persze — csusszant előre a Főhólyag trónusa szélére... két testőre mellé lépett, hogy lesegítse, mivel lába nem érte a földet. — Ti visszamegy váróterem... leül. Eszik, beszélget... én küld térkép. Lehet, ti megmond a terv Puffancs?!

Tanis gyors pillantást vetett rá és meglátta, hogy a Főhólyag szeme hamisan megvillan. A félelf hátán végigfutott a hideg, látván, hogy ez a mocsári törpe korántsem ostoba. Az jutott eszébe, hogy talán többet kellett volna beszélgetnie korábban Kovával. — A terveink még nem alakultak ki véglegesen, felség — mormolta a félelf. Csakhogy a Nagy Főhólyag jobban ismerte a dolgokat, mint ők. Már jókor régen fúratott egy lyukat a váróterem falába, hogy a reá várakozó, kihallgatásért csengő alattvalók szándékairól előre tájékozódhasson. Ennek megfelelően a társaság előzetes terveiről is sok mindent tudott már, tehát figyelmen kívül hagyta a kérdést. Lehet, hogy ebben a “felséged” megszólításnak is lehetett némi szerepe, mindenesetre a Főhólyag még sohasem hallott semmi ilyen magasztosát.

— Felséged — ismételte meg a Főpuffancs, ragyogva a megelégedettségtől. Hátba is taszította egyik testőrét: — Ne feledd!... Ezután felségnek szólíts!

— I...genisss... izé... felség! — makogta az ügyeletes mocsári törpe. Ekkor a Nagy Puffancs kegyesen intett a kezével, mire a társaság tagjai hajbókolva elindultak kifelé a teremből. Első Puffancs, a Nagy Főhólyag egy pillanatig még a trónusa mellett állt és onnan vigyorgott, legalábbis szándéka szerint kedvesen, míg a vendégei el nem tűntek. Azután megváltozott az arckifejezése, méghozzá olyan ravaszul csalafintává, hogy az őrök valami nagy kalandot remélve sereglették körül.

— Te! — mutatott az egyikre — menj a titok hely! Térképet hozd... és add bolondok a szomszéd szoba!