Az őszi alkony sárkányai

Az őr tisztelgett és nyomban elinalt. A másik gárdista tátott szájjal várakozva a közelükben maradt. Puffancs ekkor körülnézett, még közelebb húzta az őrt, hogy gondosan megfogalmazott parancsát a fülébe súghassa. Szüksége volt hősökre, és ha bármelyik, útjába kerülő semmirekellőből kell is azt fabrikálnia, nos hát... megteszi. Ha némelyikük oda is vész, nem nagy veszteség..., ha viszont sikerül megölniük a sárkányt, hát annál jobb! Akkor a mocsári törpék visszakaphatnák azt, ami minden drágakőnél többet ér számukra, többet jelent Krynn minden kincsénél... visszatérhetnek a szabadság édes, mámorító világába! Akkor pedig vége az itteni értelmetlen téblábolásnak!

Puffancs előrehajolt hát és belesuttogta az őr fülébe: — Te mégy Sárkányhoz... a legmelegebb üdvözlést mondd neki őfelsége, első Puffancs Főhólyag nevében... és akkor mondod azt...

20 A Főhólyag térképe. Fistandantilus Varázskönyve

Még annyira sem bízom ebben a nyavalyás hólyagban, amennyire a szagát el tudom viselni — mérgelődött Caramon.

— Igazad van — felelte Tanis csöndesen —, de vajon van-e rajta kívül más választásunk? Abba belementünk, hogy idehozzuk neki a kincseket... egyszóval mindent elveszíthet és helyébe nem nyerhet semmit, ha elárul bennünket! Ott üldögéltek tehát a váróterem padlóján, ami nem volt több a trónterem előtti mocskos előszobánál. A helyiség falait éppoly ízléstelen ábrák díszítették, mint a “díszteremét”. A társaság tagjai izgatottak voltak és feszültek, keveset szóltak, és erővel tuszkolták le a torkukon sovány vacsorájuk falatjait.

Raistlin visszautasított minden ennivalót. A többiektől félrehúzódva készítette el a köhögését csillapítani hivatott kotyvalékát, azután pedig, köpönyegét szorosan maga köré tekerve, szemét lecsukva kinyújtózott a földön. Bupu mellé telepedett és nekiállt a zsákjából előkotort gyanús harapnivalót majszolni. Caramon, aki épp fivérét nézte meg, hogy jól van-e, iszonyodva látta, amint a kis nő szájában cuppanva tűnik el valamiféle farok.

Zúgószél hallgatagon kuporgott magában. Nem vett részt a barátok által újra meg újra fölvetett tervek megvitatásában. A síkföldi komoran bámulta a padlót, és még csak a fejét sem emelte föl a karját ért könnyű érintésre. Aranyhold térdelt oda mellé sápadt arccal. Megpróbált megszólalni, de hanga cserbenhagyta, hát megköszörülte a torkát.

— Beszélnünk kell — mondta ki végre, saját nyelvükön Aranyhold.

— Ez parancs? — kérdezte a férfi keserűen.

A lány nagyot nyelt... — Igen! — válaszolta végül alig hallhatóan.

Zúgószél fölállt és odaballagott egy rikító tapétakép elé. Nem nézett Aranyholdra és nem is szólt hozzá. Arca a szokásos, hideg maszkká merevedett, amely alatt kedvese mégis érzékelte a mardosó fájdalmat, és lágyan megérintette a karját.

— Bocsáss meg! — suttogta csöndesen.

Zúgószél döbbenten fordult szembe vele. Aranyhold ott állt előtte, lehajtott fejjel, csaknem gyermekien szégyenlős arckifejezéssel. A férfi kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a saját életénél is jobban szeretett lény arany-ezüst haját. Érezte, amint Aranyhold megremeg, és szíve belesajdult a fájdalmas szerelembe. Tenyerét lassan a nyakára csúsztatva, puha, dédelgető mozdulattal mellére vonta a bájos fejecskét, majd hirtelen mozdulattal magához ölelte szerelmesét.

— Ilyen szavakat még sohasem hallottam tőled — suttogta, s közben mosolygott magában, remélve, hogy a lány nem láthatja az arcát.

— Mert még nem is mondtam ilyesmit — sóhajtotta Aranyhold, a férfi bőrvértjéhez simulva. — Ó, kedvesem, szavakkal ki nem mondhatom, menynyire sajnálom, hogy a Főnök Lányához és nem Aranyholdhoz tértél vissza!... De annyira féltem...

— Neem! — suttogta a férfi —, ha valakinek, úgy nekem kell bocsánatot kérnem! — és fölemelte a kezét, hogy letörölje a lány könnyeit. — Nem fogtam föl igazán, min mentél keresztül! Csak saját magamra és az általam átélt veszedelmekre tudtam gondolni. Ó, bárcsak hamarabb szóltál volna erről, szívem legkedvesebbike!

— Én pedig azt szerettem volna, hogy te megkérdezd! — pillantott föl rá a lány komoly arccal. — Oly hosszú ideig voltam már a Főnök Lánya, hogy végül ez lett az egyetlen dolog, amihez értek. Ez az én erőm... ez ad bátorságot, ha megrémít valami. Nem hiszem; hogy megszabadulhatok tőle!

— Nem is akarom, hogy megszabadulj tőle — mondta Zúgószél és mosolyogva félresimította a lány arcából a rakoncátlan tincseket. — Én a Főnök Lányába szerettem bele, amikor először megláttalak. Emlékszel rá? A tiszteletedre rendezett játékokon!

— Megtagadtad a főhajtást, hogy megáldhassalak — sóhajtotta Aranyhold. — Elismerted apám uralmát, de nem fogadtál el engem istennőnek. Azt mondtad, hogy egyik ember nem csinálhat istent egy másikból. — A nő szeme visszarévedt sok-sok év távolába. — Milyen magas, büszke és jóképű voltál, amint a számomra akkor nem létező ősi istenekről beszéltél!