Az őszi alkony sárkányai

Már-már azt kívánom, hogy bárcsak haltam volna meg, mielőtt ezt meglátom — gondolta magában.

Kifelé haladtában még meghallotta, amint két hobgoblin kapitány hevesen vitatkozik rajta, melyikük szedje össze az elvarázsolt fegyvereket.

3 A rabszolgakaraván. Egy furcsa öreg varázsló

A társaság egy hideg, álmatlan éjszakát töltött el Vigasz főterén, egy kerekekre épített, vasrácsos ketrecbe zárva. Három ilyen ketrec állt a tisztás földjébe vert cölöpök egyikéhez láncolva. A cölöpök a lángoktól és a hőségtől megfeketedtek, alsó részük elszenesedett és megrepedezett. A tisztáson nyoma sem volt életnek, még a kövek felszíne is feketére olvadt.

Pirkadatkor megpillanthatták a másik két ketrecbe zárt többi foglyot is. A Vigasz városából útnak induló utolsó rabszolgakaravánt maga az altörzsmester vezette. Varangyh ezt az alkalmat akarta felhasználni arra, hogy a Pax Tharkas városában székelő Verminaard Nagyurat megkörnyékezze.

Caramon, az éj leple alatt egyszer megpróbálkozott a rács szétfeszítésével, de nem bírt vele.

Kora reggel hideg pára ülte meg a vidéket és eltakarta a foglyok szeme elől a földúlt városkát. Tanis pillantása Aranyholdra és Zúgószélre tévedt. Most már igazán megértem őket — gondolta magában. — Most már én is ismerem azt a dermesztő ürességet idebent, amely a karddöfésnél is jobban fáj. Az én otthonom is odaveszett!

A sarokban kuporgó Gilthanasra is vetett egy pillantást. Az elf még este fejfájásra és kimerültségre panaszkodott, elnézést kért tőlük, és egész éjszaka senkihez sem szólt egy szót sem, De Tanis, aki egyedül őrködött, látta, hogy nem alszik, de még csak nem is tetteti az alvást. Csak az alsó ajkát harapdálta és bámult ki a sötétségbe. Mindez eszébe juttatta, hogy... ha úgy akarná... akkor egy másik hely is volna, amelyet otthonának tekinthetne: Qualinosti! De nem, gondolta magában, Qualinosti sohasem volt igazi otthonom. Csupán egy hely volt, ahol éltem...

Varangyh altörzsmester bukkant elő a ködből, kezét dörzsölgetve és szélesen vigyorogva, amint büszkén végigtekintett rabszolgakaravánján. Ez még előléptetést is jelenthet! Egy ilyen jó fogás, különös tekintettel arra, hogy ebben a lepusztult városmaradványban lassacskán minden forrás elapad. Verminaard Nagyúr igazán elégedett lehet vele, főként, ami ezt az utolsó csapatot illeti. Az a nagydarab harcos... a lehető legjobb példány! Talán három ember munkáját is elbírja majd odalent a bányákban. A magas barbár is jónak ígérkezik. A lovagot viszont lehet, hogy meg kell öletnie... Solamnia szülöttei rendszerint megtagadnak mindennemű együttműködést. Hanem a két nő bizonyára elnyeri Verminaard Nagyúr tetszését... nagyon is különböznek egymástól, de a maga módján mindkettő igencsak szemrevaló. Varangyh maga is régóta vonzódott a vörös hajú felszolgálólányhoz, azokkal a csillogó zöld szemeivel, sokat ígérőén mélyen kivágott blúzával, ami éppen eleget mutatott meg enyhén szeplős bőréből ahhoz, hogy tantaloszi kínokat okozzon bármely férfinak a folytatást illetően.

Az altörzsmester álmodozását távoli acélcsattogás és rekedt ordítozás zavarta meg. Az üvöltözés egyre fokozódott. Hamarosan minden fogoly ébren volt már és szemét meresztgette kifelé a rácsokon, hátha megláthat valamit. Varangyh aggódva pillantott a foglyokra és azt kívánta, bárcsak több katonája lenne kéznél. A goblinok, látván a foglyok nyugtalanságát, talpra szökkentek és felajzott nyilaikat a ketrecekre irányították.

— Mi ez a lárma? — morogta Varangyh hangosan. — Hát ezek az idióták már egyetlen foglyot sem képesek idehozni felfordulás nélkül?

Hirtelen szörnyű üvöltés nyomott el minden más zajt. Egy fájdalomtól őrjöngő férfi ordítása volt az, amelyben mégis a harag volt a legerősebb.

Gilthanas sápadt arccal fölemelkedett.

— Ismerem ezt a hangot — jelentette ki. — Vasverő Therosé... pontosan ettől tartottam. A mészárlás kezdetétől segített az elfek menekítésében. Ez a Verminaard Nagyúr megesküdött, hogy elpusztít minden elfet... — Gilthanas figyelte, hogy reagál szavaira Tanis — vagy te talán nem is tudtál erről?

— Nem — felelte a félelf döbbenten. — Nem tudtam. Honnan is sejthettem volna?

Gilthanas elhallgatott és hosszan nézett Tanisra. — Bocsáss meg! — mondta végül. — Alighanem rosszul ítéltelek meg. Azt hittem, talán épp ezért növesztettél szakállt.

— Soha! — szökkent talpra Tanis. — Hogy merészelsz azzal vádolni...

— Tanis! — figyelmeztette Sturm.

A félelf ekkor megfordult és látta, hogy a goblinok egyenesen az ő szívére irányítják nyilaikat. Kezét fölemelte és visszahátrált a helyére, éppen akkor, amikor egy szakasznyi hobgoblin elővonszolt egy keménykötésű férfit.

— Tudomásomra jutott, hogy Therost elárulták — mormolta Gilthanas. — Visszajöttem hát, hogy figyelmeztessem őt. Ha ő nincs, sohasem menekülhettem volna meg Vigaszból élve. Tegnap este kellett volna találkoznunk a fogadóban. Mivel nem jött el, megijedtem.