Az őszi alkony sárkányai

Sustorgás futott végig az elfek között, mint amikor szél borzolja a nyárfalombokat. A Szóló arcának kifejezése nem változott. Csupán fölsóhajtott és vakon bámult ki az egyik magas ablakon. — Mondd el, hogy történt — szólt azután nyugodtan...

Gilthanas nyelt egyet és beszélni kezdett, de olyan halkan, hogy a hátsó sorokban állóknak előre kellett hajolniuk, hogy elcsípjenek belőle valamit.

— A terveknek megfelelően titokban vonultam délnek a harcosaimmal. Minden simán ment. Találkáztunk az emberek egy kisebb ellenálló csoportjával, kapubeli menekültekkel, akik csatlakoztak hozzánk, megerősítve sorainkat. Ekkor, legnagyobb szerencsétlenségünkre, belefutottunk a sárkánysereg előőrsébe. Vitézül küzdöttünk, elfek és emberek együtt, de veszítettünk. Én a fejemre kaptam egy hatalmas ütést, és többre nem emlékszem. Fölébredvén egy vízmosásban találtam magamat, körülöttem ott hevertek társaim holttestei. A galád sárkányemberek bizonyára a szakadékba lökték a sebesülteket is, hogy ott érje őket utol a halál. — Gilthanas egy pillanatra elhallgatott, megköszörülte a torkát. — Az erdei druidák ápolták a sebeimet. Tőlük tudtam meg, hogy számos harcosom életben maradt és fogságba esett. A holtak eltemetését a druidákra hagytam, és a sárkánysereg nyomait követve jutottam el Vigaszba.

Gilthanas elhallgatott. Arcán csillogott a verejték, kezét idegesen tördelte. Megint megköszörülte a torkát, próbálta folytatni a beszámolót, de nem ment. Atyja egyre növekvő aggodalommal nézte.

Végül Gilthanas kinyögte: — Vigasz elpusztult.

A hallgatóság felnyögött.

— A hatalmas selyemfákat kivágták és elégették... alig pár maradt belőlük.

Az elfek sóhajtoztak, rémült és haragos, kiáltásokat hallattak. A Szóló fölemelt kezével intette rendre őket. — Ezek szörnyű hírek — mondta zordan. — Meggyászoljuk a még nálunk, elfeknél is öregebb fák pusztulását. De folytasd... mi történt a mieinkkel?

— A harcosainkat a város főterén láttam viszont, oszlopokhoz kötözve a velünk harcoló emberekkel együtt. — Itt megint megcsuklott a hangja. — Sárkányfattyú őrök vették körül őket. Azt reméltem, hogy éjjel talán kiszabadíthatom őket. És akkor... — Itt végképp elakadt a hangja, feje előrebukott, bátyjának kellett hozzálépnie, hogy legalább valamelyest megnyugtassa. Érintésére Gilthanas fölegyenesedett: — ...megjelent az égen egy vörös sárkány... A döbbenet és kétségbeesés kiáltásai hallatszottak az egybegyűlt elfek csoportja felől. A Szóló szomorúan megcsóválta a fejét.

— Igen, Szóló — mondta Gilthanas hangosan, szokatlanul erős és kihívó hangon —, ez így igaz. Ezek a szörnyetegek visszatértek Krynnre. Az a vörös sárkány ott körözött Vigasz fölött, s aki csak meglátta, fejvesztve menekült. Egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett és végül leszállt a főtéren. Hatalmas, vörösen csillogó hüllőteste betöltötte az egész térséget, szárnyával házakat rombolt le, farkával fákat döntött ki. Óriási állkapcsából sárgás agyarak meredeztek, szája széléről zöldes nyál csörgött, gigászi karmai fölszántották a földet... a hátán pedig egy férfiember lovagolt. Izmos testén a Sötétség Királynője papjának fekete palástját viselte. Arannyal átszőtt, fekete körgallérja szélesen lobogott körülötte. Arcát egy rémisztő, szarvakkal díszített fekete-arany színű sárkányfejet utánzó sisak takarta. A sárkányemberek imádattal hullottak térdre a leszálló sárkány előtt. A goblinok, hobgoblinok és a sárkányemberekhez átállt gonosz emberek rémülten elrejtőztek. Sokan messzire futottak. Csak népem hősi példája adott erőt, hogy én ott maradjak.

Gilthanas egyre jobban belelendült a mesélésbe. — Az oszlopokhoz kikötött emberek egy részét tébolyult félelem töltötte el, iszonyodva sikoltoztak. Az én harcosaim azonban megőrizték nyugodt méltóságukat, bár rájuk is épp olyan hatással lehetett a sárkányiszony. Ez láthatóan fölbosszantotta a sárkánylovast. Rájuk meredt és az abyssí mélységek sötétjéből feltörő hangon megszólalt. Szavai még most is szinte perzselnek,

— Verminaard vagyok! — kiáltotta. — Észak Sárkány Nagyura. Meg kell szabadítanom ezt a földet és ezt a népet attól a hamis hittől, melyet a magukat fürkészeknek nevező szélhámosok terjesztenek! Sokan átálltak már az oldalamra, hogy lelkesen harcoljanak a Sárkány Nagyura nemes ügyért. Hozzájuk könyörületes voltam és továbbadtam nekik az istennőm által rám ruházott áldást. A, gyógyításnak hatalmasabb igéivel rendelkezem, mint bárki ezen a földön, ebből tudhatjátok, hogy én vagyok az igaz istenek képviselője. De ti, akik most előttem álltok, elárultatok engem. Az ellenem való harcot választottátok, s ezért büntetésetek szolgáljon tanulságul mindazok számára, akik a bölcsesség helyett az ostobaság pártjára állnak.