Az őszi alkony sárkányai

Aranyhold elbeszélte az ékszer históriáját, szólt Zúgószélről, a megkövezésükről, találkozójukról a fogadóban és Xak-Tsarothba tett utazásukról. Beszélt a sárkány pusztulásáról, s arról, hogy kapta meg Mishakal ékszerét. De nem említette a Korongokat.

Mialatt beszélt, a napsugarak megnyúltak, színük megváltozott az alkony közeledtével. Amikor a történet véget ért, a Szóló hosszú pillanatokig némán hallgatott.

— Végig kell gondolnom mindezt és azt, hogy vajon ennek mi jelentősége lehet a számunkra — szólalt meg végül, és a barátok csoportjához fordult. — Kimerültek vagyok, látom, néhányatokat már csak az elszántsága tartja meg a lábán. Valójában — nézett mosolyogva a falhoz támaszkodva csöndesen horkoló Fizbanra — olyan is akad, aki állva elaludt. Leányom, Laurana majd elvezet benneteket egy olyan helyre, ahol megfeledkezhettek félelmeitekről. Ma este lakomát rendezünk a tiszteletetekre, hiszen ti hoztátok el nekünk a remény sugarát. Legyen veletek az igaz istenek békéje.

Az elfek sorfalat alkottak, és ekkor egy elf hajadon lépett ki közülük, majd odaállt a Szóló mellé. Caramon, amint megpillantotta, eltátotta a száját. Zúgószél szeme tágra nyílt, sőt, még Raistlin is megbámulta. Először láttak ily igazi szépséget. Haja arányló mézként omlott végig a karján, a hátán, és derekán, le egészen a lába száráig. Bőre sima volt és barna, mint az erdő földje. Kifinomult, elf arcvonásait duzzadt ajkak és — a napfényben rezdülő falevélhez hasonlóan — színét változtató szeme tette még szebbé.

— Lovagi becsületszavamra — szólalt meg Sturm, szinte dadogva —, még életemben nem láttam ilyen gyönyörű leányt.

— És nem is fogsz ezen a világon — morogta Tanis.

Társai szúrós szemmel néztek rá, de a félelf ezt észre sem vette. Nem látott egyebet, csak az elf hajadont. Sturm fölvonta a szemöldökét, összenézett Caramonnal, aki oldalba bökte fivérét. Kova megcsóválta a fejét és olyan mélyet sóhajtott, mintha tüdeje a lábáig leérne.

— Most már sok mindent megértek — súgta Aranyhold Zúgószélnek.

— Én meg semmit sem értek — dünnyögte Tasslehoff. — Tika, te tudod, hogy mi történik itt?

Tika csak annyit tudott, hogy Laurana mellett esetlennek, szeplősnek és vörös fejűnek érezte magát. Följebb húzta blúzát telt mellén, azt kívánva, hogy bárcsak ne mutatna magából annyit, vagy ne lenne annyi mutatni valója.

— Mondjátok már, mi van!? — nyafogott Tasslehoff, látván a többiek mindent értó pillantásait.

— Nem tudom — csattant föl Tika. — Csak azt tudom, hogy Caramon bolondot csinál magából. Nézd csak azt a nagydarab marhát! Azt hihetne az ember, hogy életében még sohasem látott nőt!

— Igazán csinos — mormolta Tass —, más, mint te, Tika... karcsú és olyan a járása, mint a szellő mozgatta lombok ringása és...

— Ó, fogd már be a szád! — sziszegte Tika mérgesen és olyan pofont kevert le a surranónak, hogy az majdnem orra bukott tőle.

Tass sértett képpel közelebb húzódott Tanishoz. Elhatározta hogy mindaddig a félelf közelében marad, míg ki nem deríti a jelenet értelmét

— Köszöntelek benneteket Qualinostban, kedves vendégek — szólt Laurana szégyenlősen. Hangja olyan volt, mint páfrányok közt futó hegyi csermely csobogása. — Kérlek, kövessetek. Nem lesz hosszú az út s ott étel, ital és végül pihenés vár rátok.

Kecsesen lépdelve indult el, valamennyiük őszinte csodálatától övezve Laurana szűziesen sütötte le a szemét, arcát elöntötte a pír. Egyszer pillantott föl csupán, amikor Tanis előtt haladt el... annyira futólag, hogy a félelfen kívül más észre sem vette. Arca elkomorodott, szeme elsötétült

Tanis és barátai elhagyták a Nap Tornyát. Kifelé menet a vén Fizbant is fölébresztették.

6 Tanis és Laurana

Laurana egy napsütötte nyárfaligethez vezette őket a város kellős közepén. Itt, bár utcák és házak vették körül őket, mégis úgy érezték, hogy az erdő sűrűjében vannak. A csöndet csak a közelben csörgedező patak csobogása törte meg. Laurana a nyárfák között elszórt gyümölcsfákra mutatott, mondván, hogy szedjenek és egyenek annyi gyümölcsöt, amennyi jólesik. Elf hajadonok fonott kosarakban illatos, friss kenyeret hoztak. A vendégek megmosakodtak a patak vizében, majd leheveredtek a puha mohaszőnyegre, hogy átadják magukat a csöndes békesség élvezetének. Az egy Tanist kivéve. A félelf visszautasította az ételt és gondolataiba merülve sétált körül a ligetben. Tasslehoff kiguvadt szemmel figyelte... majd szétvetette a kíváncsiság.

Laurana tökéletes, bűbájos háziasszonynak bizonyult. Meggyőződött róla, hogy mindenki kényelmesen elhelyezkedett... valamennyiükhöz volt egy-két kedves szava.

— Te vagy Tűzkovács Kova, ugye? — kérdezte. A törpe elpirult az örömtől. — Még most is megvan pár csodás játékom, amit te készítettél nekem. Nagyon hiányoztál e hosszú évek alatt.

Kova zavarában szóhoz sem tudott jutni, csak lezöttyent a mohaágyra és gyorsan megivott egy egész nagy kancsó friss vizet.

— Te pedig csak Tika lehetsz — szólította meg Laurana a pincérlányt.

— Tika Waylan — felelte a lány suttogva.