Az őszi alkony sárkányai

Tasslehoff ekkor kicsusszant a bokor mögül és visszaszökdécselt az ösvényen.

— Hmm! — dünnyögte magában és elégedetten fölsóhajtott — most legalább tudom már, mi történik itt!

Tanis hirtelen arra ébredt, hogy Gilthanas áll mellette. — Laurana? — kérdezte talpra szökkenve.

— Nem történt baja, a cselédei hazahozták — felelte Gilthanas nyugodtan. — Mesélte nekem, mit mondtál neki. Szeretném, ha tudnád: én megértelek. Ez volt az, amitől mindig is rettegtem. Az ember felad, a többi ember után kiált. Megpróbáltam megmagyarázni neki is, remélve, hogy nem okozok vele fájdalmat. Ezután hallgat majd rám. Köszönöm, Tanthalas. Jól tudom, nem lehetett könnyű neked!

— Nem volt az — felelte Tanis és nagyot nyelt. — Én becsületes akarok maradni, Gilthanas... szeretem őt. Szívemből szeretem. Csak arról van szó, hogy...

— Nem kell többet mondanod! Hagyjuk a dolgokat úgy, ahogy vannak, s ha nem is lehetünk igaz barátok, azért még őszintén becsülhetjük egymást. — Gilthanas arca elgyötörtén és sápadtan villant az alkonyi fényben. — Neked és barátaidnak készülnötök kell. Ünnepség lesz, amint az ezüst hold fölkel, utána összeül a Nagytanács. Elérkezett az idő, amikor döntenünk kell.

Ezzel Gilthanas eltávozott. Tanis még utánanézett, azután sóhajtva a többiekhez lépett, hogy fölébressze őket.

7 A búcsúzás. A társaság döntése

A Quailnostban rendezett ünnepség Aranyholdat anyja halotti torára emlékeztette. Az ünnepélyhez hasonlóan a tornak is vidám hangulatúnak kellett volna lennie... hiszen Könnydal végül is istennővé emelkedett. De népe nehezen nyugodott bele a csodálatos szépségű asszony halálába, így azután Que-shu népe olyan keserűséggel gyászolta meg őt, ami már szinte szentségtörésnek számított.

Könnydal halotti tora volt Que-shu népének emlékezetben a legnagyszerűbben megrendezett ünnep. Gyászoló férje nem sajnált rá semmilyen költséget. A mostanihoz hasonlóan, akkor is rengeteg volt az étel, amiből alig valaki fogyasztott egy keveset. Kényszerűségből még beszélgetéseket is kezdeményeztek, holott senkinek sem volt kedve a társalgáshoz. Néha azokat, akiket túlságosan eltöltött a bánat, távozásra szólították fel az ünnepi asztal mellől.

Az emlék oly elevenen jelent meg emlékezetében, hogy Aranyhold szinte most sem evett semmit: minden ételnek hamuíze volt a szájában. Zúgószél aggódva figyelte kedvesét. Az asztal alatt megkereste a kezét és Aranyhold mosolyogva viszonozta a szorítását.

Az elfek ünnepségét a nagy aranytoronytól kissé délre fekvő tágas udvarban rendezték meg. A város legmagasabb hegyének tetején, a kristályból és márványból épült teraszt nem övezték falak, így szabad kilátás nyílt a lent csillogó Qualinostra, a körülötte húzódó sűrű erdőre, sőt a távolban bíborló Tarsötét hegység déli nyúlványaira is. Aranyhold a Szóló jobbján foglalt helyet. Eleinte még próbálkozott némi udvarias csevegéssel, de gondjai és gyötrelmei hamarosan eluralkodtak rajta, s inkább elhallgatott.

A Szóló bal oldalán a lánya, Laurana ült. Mintha ott sem lenne a lakomán, csak ült lehajtott fejjel, hosszú haja eltakarta az arcát. Ha föl-fölnézett, tekintetével csak Tanist kereste és ebben a tekintetben minden benne volt. Tanis mindezt jól látta, sőt Gilthanas hideg tekintetét is, amitől teljesen elment az étvágya, és szemét föl sem emelte a tányérjáról. Szomszédja, Sturm, gondolatban már Qualinosti védelmét tervezgette.

Kova furcsán érezte magát és sehogy sem találta a helyét, mint a törpék általában az elfek társaságában. Különben sem kedvelte az elf ételeket, ezért rendre mindent visszautasított. Raistlin szórakozottan csócsálta ételét, miközben arányló szemével a vén Fizbant tanulmányozta. Tika is zavarban volt, és kényelmetlenül érezte magát a kecses elf hölgyek között, amitől egy falat sem ment le a torkán. Caramon úgy vélte, hogy most már érti, mitől olyan karcsúak az elfek: az étel gyümölcsökből, ízletes mártásokban főtt zöldségfélékből, kenyérből és sajtokból állt, ami mellé nagyon könnyű, fűszeres ízű bort szolgáltak föl. Négynapi éhezés után a ketrecben ez az étel semmit sem ért farkasétvágyának csillapítására.

Csupán ketten élvezték igazán a qualinosti lakomát: Tasslehoff és Fizban. A vén mágus egyoldalú vitát folytatott egy közeli nyárfával, míg Tasslehoff egyszerűen mindent élvezett, s csak később vette észre... némi meglepetéssel..., hogy két aranykanál, egy ezüstkés és egy tengeri kagylóból csiszolt vajas tálka az egyik zsákjában kötött ki.

A vörös hold nem látszott, Lunitari keskeny ezüstsarlója pedig éppen lefelé ereszkedett a nyugati égen. Miután feljöttek az első csillagok, a Szóló szomorúan intett kisebbik fiának. Gilthanas fölkelt és odaállt apjának széke mellé.

Fölemelte a fejét és énekeim kezdett. Az elf szavak fülbemászóan szép melódiában egyesültek. Éneke közben Gilthanas mindkét kezében egy-egy kis kristálylámpát tartott, s a szelíd gyertyafény megvilágította márványkemény arcvonásait. Tanis szemét lehunyva, fejét tenyerébe hajtva hallgatta az éneket.