Az őszi alkony sárkányai

— Mi ez? Miről szól ez a dal? — kérdezte Sturm csöndesen.

Tanis fölegyenesedett és el-elakadó hangon suttogta barátja fülébe:

A menny
fénylő szeme,
a Nap, merül már
alkony fele.

Bolygó

fénnyel tele
az alvó ég sötét
árnymezeje.

Az elfek egyenként emelkedtek föl az asztal mellől és saját lámpásukat a magasba emelve csatlakoztak a kórushoz. Hangjuk egybeolvadt a végtelen bánat megrázó himnuszéban.

Aludj,
vén cimbora,
fák csendje hív
minket
haza.

A lomb

zöld tüzet ont,
s üszőkbe hamvad,
ha véget ér az év.

Sodró

szelek viszik
Északnak az Ősz
madarait.

Gyérül a fény,

puszta a föld,
de mi
várjuk a Nap
zöld tüzet a fák
fölött.

Apró, szikrázó lámpafények gyulladtak végig az utcákon, az erdőkön és azokon is túl... és minden felgyulladó lámpáshoz új hang is társult, mígnem úgy hallatszott, hogy maga a közeli erdő énekli szomorú dalát.

A szél
csapongva jár,
birodalmakat
sző a holdsugár.
Bogár-
madárlélegzet, és
fáé, emberé,
egy szóba vész.

Aludj,

vén cimbora,
fák csendje hív
minket
haza.

A Kor

s az emberek
ezer története
sírba siet.

De mi

úgy hervadunk,
hírnév s vers népe,
hogy zengjük dalunk.

Ekkor Gilthanas elhallgatott. Szelíd lehelettel eloltotta lámpásai lángját. Az asztal körül állók is sorban elhallgattak, kioltották gyertyájukat. Qualinost minden zugában fokozatosan elhalt az ének, kihunytak a fények... e csönd és a sötétség leple borult a tájra. Legvégül már csak a távoli hegyek visszhangozták az ének utolsó hangjait, halkan susogva, akár a hulló őszi falevelek.

A Szóló fölemelkedett.

— És most — mondta súlyos hangon — elérkezett az idő a Nagytanács üléséhez. Az Ég Csarnokában tartjuk, Tanthalas, ha lennél szíves odakalauzolnia barátaidat.

Mint hamarosan rájöttek, az Ég Csarnok egy fáklyákkal megvilágított tágas térség volt: csupán az égbolt csillagokkal pöttyözött kupolája borult fölé. Csak észak felől volt teljes a sötétség, amelyet csak néha szaggattak föl cikázó villámok. A Szóló intett Tanisnak, hogy társaival együtt lépjen közelebb hozzá, s amikor ez megtörtént, egész Qualinost népe köréjük gyűlt. Senkit nem kellett csöndre inteni. Amikor a Szóló fölemelkedett, még a szellő is elcsitult.

— Mint tudjátok, itt vagyunk — mutatott valahová a lába elé. Lenézve észrevették, hogy egy hatalmas térkép terül el a lábuk alatt. Abanasinia síkságának kellős közepén álló Tasslehoff áhítatosan fölsóhajtott. Nem emlékezett rá, hogy valaha is látott bármi, ehhez hasonlóan gyönyörűt.

— Itt van Vigasz! — mutatott elragadtatva egy pontra.

— Igen, surranó, — visszahangozta a Szóló —, és itt vannak a sárkányseregek... Vigaszban — mutatott egy pontra a pálcájával — és Menedékben. Verminaard Nagyúr nem csinált titkot belőle, hogy támadást indít Qualinosti ellen. Csak arra vár, hogy a csapatai egybegyűljenek és biztosíthassa utánpótlási útvonalait. Ilyen szörnyű horda ellen reménytelen az ellenállás.

— De hát Qualinost elég könnyen védhető! — kiáltott föl Sturm. — Közvetlen szárazföldi út nem vezet ide. Olyan szakadékok fölötti függő hidakon keltünk át, amelyeket, ha lerombolunk... nincs olyan hadsereg, amely átjuthat ide. Miért ne állhatnánk ki ellenük?

— Ha csak egy hadseregről lenne szó, elbánhatnánk vele — válaszolta a Szóló. — De mit tehetünk a sárkányok ellen? — és tanácstalanul széttárta a karját. — Semmit! A legendák szerint csupán a nagy Huma győzte le őket a Sárkánydárdájával. És ma senki sincs... legalábbis, akiről tudunk, aki birtokában van e hatalmas fegyver titkának! Fizban már szóra nyitotta a száját, de Raistlin leintette.

— Nem! — folytatta tovább a Szóló. — El kell hagynunk ezt a várost és ezeket az erdőket. Úgy terveztük, hogy nyugatra indulunk, ahol az ismeretlen földeken talán új otthont találhatunk népünknek... vagy végső esetben visszatérhetünk Silvanestibe, az elfek legősibb hazájába. Egészen a múlt hétig megfelelően alakultak a terveink. A Sárkány Nagyúrnak legalább háromnapi erőltetett menetbe kerül, amíg fölsorakoztatja seregeit, kémeink pedig azonnal jelentik, amint elhagyja Vigaszt. Akkor lesz elég időnk rá, hogy elmeneküljünk nyugatra. Most pedig arról értesültünk, hogy Pax-Tharkasban, tőlünk alig egynapi járóföldre állomásozik a harmadik sárkánysereg. Ha nem tartóztatjuk fel, végzetünk beteljesedik!

— És tudod a módját, miképp tartóztatható fel az a sereg? — kérdezte Tanis.