Az őszi alkony sárkányai

— Igen — nézett a Szóló legkisebb fiára. — Amint azt te is tudod, sok Kapuból, Vigaszból és egyéb helyekről elhurcolt ember sínylődik Pax-Tharkas várában és dolgozik a Sárkány Nagyúr rabszolgájaként. Verminaard okos. Hogy a rabszolgái föl ne lázadjanak, feleségeiket és gyermekeiket túszként tartja fogva, így biztosítja a férfiak engedelmességét. Úgy véljük, ha ezeket a túszokat kiszabadítjuk, akkor a férfiak uraik ellen fordulnak és megsemmisítik őket. Gilthanas feladata lett volna a foglyok kiszabadítása és a fölkelés vezetése. Az emberekkel a déli hegyekbe kellett volna vonulnia, maguk után csalva ezt a harmadik sereget, így biztosított volna számunkra időt a meneküléshez.

— Hogy is állunk ezekkel az emberekkel? — kérdezte Zúgószél nyersen. — Úgy látom, akként veted oda őket a sárkányseregeknek, ahogy a kétségbeesett dobál húsdarabokat az őt üldöző farkascsordának!

— Attól tartunk, Verminaard Nagyúr sem hagyná meg sokkal tovább az életüket. Az érclelőhely már csaknem kimerült. Kikapartatja velük az utolsó morzsákat is, s akkor a rabszolgáknak már semmi hasznát nem veheti. A hegyekben lévő szakadékokban és barlangokban pedig az emberek meghúzhatják magukat és onnan visszaverhetik a sárkányseregeket. Könnyűszerrel tarthatják velük szemben a hegyi szorosokat, különösen most, a tél közeledtével. Elismerem, hogy néhányuknak meg kell halniuk, de ezt az árat mindenképpen meg kell fizetni. Ha szabadon választhatsz, Síkföld fia, vajon rabszolgaként vagy küzdő harcosként halsz-e meg szívesebben?

Zúgószél válasz nélkül, sötéten meredt a térképre,

— Gilthanas küldetése kudarcot vallott — jegyezte meg Tanis —, s ha jól értem, azt akarod, hogy most mi kíséreljük meg a fölkelés vezetését?

— Igen, Tanthalas — válaszolta a Szóló. — Gilthanas ismeri a Pax-Tharkasba vezető Sla-Mori utat. Még az erdőbe is be tud vezetni benneteket, így nemcsak a sajátjaitokat szabadíthatjátok ki, hanem az elfek menekülését is biztosíthatjátok — itt a Szóló hangja megkeményedett —, esélyt adtok nekik az életre, amelyet sok elf nem kapott meg, amikor az emberek ránk zúdították az Összeomlást.

Zúgószél fogcsikorgatva emelte föl a fejét, de még Sturm is elkomorodott. A Szóló mély levegőt vett, utána nagyot sóhajtott. — Bocsáss meg, kérlek... nem akarlak titeket ostorozni a múlt vétkeiért. Mi nem vagyunk közönyösek az emberek sorsa iránt. Szabad akaratomból küldöm veletek fiamat, Gilthanast, tudván, hogy elválásunkat követően többé talán sohasem látjuk egymást. Én ezt az áldozatot hozom a népemért és a ti népetekért.

— Idő kell, hogy ezt végiggondolhassuk — mondta Tanis, bár máris tudta, miként kell majd döntenie. A Szóló bólintott, mire az elf harcosok utat nyitottak nekik a tömegen át, és egy kisebb facsoporthoz kísérték őket, majd távoztak. Tanis barátai sorakoztak föl ünnepélyes arccal. Egész idő alatt azért küzdöttem, gondolta magában, hogy egyben tartsam ezt a csapatot. Most pedig, úgy látom, el kell válnunk egymástól. Nem kockáztathatjuk meg, hogy magunkkal vigyük a Korongokat Pax-Tharkasba, Aranyhold pedig bizonyára semmi áron sem válna meg tőlük.

— Én elmegyek Pax-Tharkas városába — szólalt meg végül. — És azt hiszem, elérkezett az idő, amikor el kell válnunk egymástól, barátaim. Mielőtt bármit szólnátok, hadd mondjam el még a következőket: azt szeretném, ha Tika, Aranyhold, Zúgószél, Caramon, Raistlin és te, Fizban az elfekkel tartanátok, hogy biztonságba helyezhessétek a Korongokat. Túlságosan is értékesek ahhoz, hogy netán valami bajuk essék a Pax-Tharkas elleni kétséges támadás során.

— Ez meglehet, félelf — suttogta Raistlin kámzsája mélyéről —, de Qualinosti elfjei között Aranyhold nem találhatja meg azt, akit keres.

— Ezt honnan tudod? — kérdezte Tanis megrökönyödve.

— Nem tud ez semmit, Tanis — vágott közbe Sturm keserűen —, sok üres beszéd...

— Nos, Raistlin!? — szegezte neki ismét a kérdést Tanis, rá sem hederítve a lovagra.

— Hallhattad Sturmot — sziszegte a mágus —, én nem tudok semmit! Tanis fölsóhajtott, nem erőltette tovább a dolgot és végignézett a társain: — Ti választottatok meg vezetőtöknek...

— Eegen, mi, komám — szólalt meg váratlanul Kova —, de a mostani döntésedet az eszed és nem a szíved sugallja. A lelked legmélyén pedig nem is hiszed igazán, hogy elválunk egymástól.

— Nos, ami engem illet, én nem maradok ezekkel az elfekkel — fonta össze karját a mellén Tika. — Veled tartok, Tanis. Én is harcoslány akarok lenni... mint Kitiara!

Tanis elfintorodott fájdalmában: Kitiara nevének puszta említése olyan volt számára, akár egy ökölcsapás.

— Én sem bujkálok az elfekkel — jelentette ki Zúgószél —, különösen úgy, hogy közben a fajtámbeliek harcolnak helyettem!

— S mi ketten egyek vagyunk — tette kezét a férfi karjára Aranyhold. — Különben — folytatta lágyabban — valahogy magam is tudom, hogy a mágusnak igaza van... a leendő vezér nincs az elfek között. Ők elmenekülnek a földjükről, nem harcolnak érte!

— Mindnyájan veled tartunk, Tanis — jelentette ki a törpe határozottan.