Az őszi alkony sárkányai

— El onnan! — kiáltotta Raistlin és hátrarántotta a fivérét, amikor az egész fal, ajtóstól megbillent!

— Gyorsan, mielőtt bezárul! — parancsolta Tanis, mire mindnyájan keresztülnyomakodtak a föltáruló résen.

— Jól vagy? — kérdezte a harcos a lábán alig álló Raistlintől, miközben a fal éles csattanással bezárult mögöttük.

— Igen... a gyöngeség mindjárt elmúlik — suttogta a mágus. — Ez volt az első varázsige, amelyet Fistandantilus könyvéből tanultam. Az ajtónyitó ige működött, de nem gondoltam volna, hogy ennyire kimerít.

Egy másik folyosóra jutottak, amely úgy negyven lábnyit egyenesen nyugatnak futott, ott élesen délnek fordult, aztán keletnek, majd ismét délnek haladt tovább. A végén újabb bronzajtó állta az útjukat.

Raistlin megrázta a fejét: — Ezt az igét nem használhatom kétszer egymás után. Máris kiment a fejemből.

— Egy jó kis tűzgolyóvarázslat biztosan kinyitná — mormolta Fizban. — Azt hiszem, eszembe jutott az az ige...

— Nem, nem, öreg — vágta rá Tanis sietve. — Mindnyájunkat szépen megpirítanál vele ezen a szűk helyen. Tass... A surranó megtaszította az ajtót. — Ejnye, hisz nyitva van — dünnyögte csalódottan, hogy nem kell feltörnie a zárat. Bekandikált. — Csak egy újabb terem!

Raistlin pálcájának fényében óvatosan beléptek. A helyiség kör alakú volt... mintegy száz lábnyi átmérőjű. Közvetlenül a szemközti oldalon, délről megint egy bronzajtó és a helyiség közepén... egy ferde oszlop.

— Lám csak, ferde — kuncogott Tass. — Odanézz, Kova, a törpék ferde oszlopot építettek!

— Ha így van, biztosan megvolt rá az okuk — mordult föl a törpe, majd odébb tessékelte a surranót és közelebbről megszemlélte a magas, karcsú oszlopot. Valóban, határozottan oldalra dőlt.

— Hmm, hmm — töprengett magában, aztán fölkiáltott: — De hisz ez egyáltalán nem is egy oszlop, te fajankó! Ez egy hatalmas, vastag lánc! Nézd csak... látod, itt csatlakozik egy nagy vasgyűrűhöz, a padlóban!

— Akkor tehát a Láncok Termében vagyunk — kiáltotta Gilthanas izgatottan. — Ez Pax-Tharkas híres-nevezetes védelmi berendezése, és akkor már majdnem bent is vagyunk az erődben!

Mindannyian száj tárva meredtek a lenyűgöző láncra: mindegyik szeme olyan hosszú volt, mint Caramon és olyan vastag, akár egy százéves tölgyfa.

— Mire való ez a szerkezet? — kérdezte Tasslehoff és a legszívesebben máris fölkúszott volna rajta. — Vajon hová vezet?

— A lánc magához a gépezethez csatlakozik — mondta Gilthanas —, de hogy miként működik, azt jobb, ha a törpétől kérdezed meg, mert én nem vagyok jártas a mérnöki tudományokban. De annyit tudok, ha kiakasztják ebből a horgonyból — és a padlóba ékelt acélgyűrűre mutatott —, akkor óriási gránittömbök hullanak a vár kapuja mögé. Egész Krynn földjén nincs olyan erő, amely azután azt kinyithatná.

Gilthanas ezzel otthagyta a surranót, hadd tekintgessen a sötétségbe és próbálja hiábavalóan megpillantani a titokzatos gépezetet, maga pedig a többiekkel együtt tovább kutatott a teremben.

— Idenézzetek! — kiáltott föl egyszer csak, és az északi fal kövei között megbújó szögletes körvonalra mutatott: — Itt egy titkos ajtó! Biztosan ez lesz a bejárat!

— És ezzel kell nyitni — mondta sietve Tasslehoff a fal alján kidudorodó kődarabkára mutatva. — Lám, a törpék is csak hibáznak néha — bökte oda vigyorogva Kovának. — Tessék, csináltak egy rejtekajtót, ami annak is látszik!

— És ezért nem is ajánlatos használni — vágta rá a törpe élesen.

— Ugyan, a törpéknek is lehetnek rossz napjaik, mint bárki másnak — hajolt le Eben, hogy elmozdítsa a pockot.

— Ne nyisd ki! — szólt közbe Raistlin váratlanul.

— Miért ne? — mordult rá Sturm. — Talán csak nem riasztani akarsz valakit, még mielőtt bejutnánk Pax-Tharkas várába?

— Ha el akarnálak árulni benneteket, lovagom, már ezerszer is megtehettem volna — sziszegte Raistlin, továbbra is a titkos ajtót tanulmányozva — Olyan hatalmas erőt érzek e mögött az ajtó mögött, amilyet sohasem éreztem azóta, hogy... — és hideglelősen összerázkódva elhallgatott.

— Mióta? — kérdezte fivére szelíden.

— Az Ősmágia Legendás Tornyai óta — suttogta Raistlin. — Óva intelek benneteket, ne nyissátok ki!

— Nézzük meg először, hová vezet az a déli ajtó! — mondta Tanis a törpének.

Kova odaballagott a bronzajtóhoz és könnyedén kitárta. — Ez itt egy ugyanolyan folyosó, akár a többi —jelentette ki Kova csalódottan.

— A Pax-Tharkasba vezető útra egy titkos ajtón át lehet eljutni — ismételte meg Gilthanas, és mielőtt bárki megakadályozhatta volna, lehajolt és kirántotta a helyéről a faragott kődarabot. A rejtekajtó megremegett és lassan elmozdult.

— Ezt még megbánjátok! — nyögte Raistlin.

A félresikló ajtó mögött sárga színű, tégla alakú tárgyakkal telizsúfolt terem tárult föl előttük. A vastag porréteg mögül sárgás csillogás villant.

— A kincstár! — hördült föl Eben. — Megtaláltuk Kith-Kanan kincstárát!

— Csupa arany — mormolta Sturm hűvösen. — Mit sem ér manapság, amikor csak az acélnak van némi értéke... — hangja elhalt, szemében rémület ült.

— Mi az? — ordította Caramon, kardot rántva.

— Neem... tudom — inkább nyögte, mintsem válaszolta Sturm.