Az őszi alkony sárkányai

— Hol is vagyunk tulajdonképpen? — kérdezte Sturm kíváncsian. Hamarosan mindenki a térkép köré gyülekezett, Raistlin kivételével, aki úgy tett, mintha aludna, bár Tanis úgy látta, mintha keskeny arany csík villanna ki lecsukottnak vélt szemhéja alól.

Gilthanas szétteregette a térképet. — Itt van Pax-Tharkas és körülötte a bányavidék — mondta, majd meg is mutatta. — Mi most itt vagyunk, a pincék legalsó szintjén. Ennek a folyosónak a végén, innen körülbelül ötven lábnyira van a nők börtöne. Velük szemben, az itt egy őrszoba, ez pedig — érintette meg puhán a térkép egy pontját — az egyik vörös sárkány tanyája, amelyet Verminaard Nagyúr Embar néven szólít. A sárkány persze olyan hatalmas, hogy a tanyája fölér Verminaard lakosztályáig a földszinten, aztán túlmegy az első emeleten, egészen föl a nyílt levegőig. Gilthanas keserűen elmosolyodott. — A földszinten, Verminaard termei mögött vannak a gyermekfoglyok cellái. A Sárkány Nagyúr nem buta ember. Szándékosan szétválasztotta egymástól a túszokat, mert tudja, hogy az asszonyok nem mennének el a gyerekeik nélkül, a férfiak meg nem hagynák itt a családjukat. A gyerekeket egy másik vörös sárkány őrzi, ebben a csarnokban. A férfiak — lehetnek úgy háromszázan — a hegyi barlangokban lévő bányákban robotolnak. Mellettük dolgozik még jó pár száz mocsári törpe is.

— Úgy látom, jó sokat tudsz Pax-Tharkas váráról — jegyezte meg Eben.

— Ezzel mire célzól? — kapta föl a fejét Gilthanas.

— Nem célozgatok én semmire, csak megjegyeztem, hogy sok mindent tudsz erről a helyről, holott még nem jártál itt soha — felelte Eben. — Hát nem furcsa ezek után, hogy a sla-mori úton olyan teremtményekbe ütköztünk, amelyek kis híján végeztek velünk?

— Eben — szólalt meg Tanis nagyon nyugodtan —, elegünk van a gyanúsítgatásaidból. Én nem hiszem, hogy bármelyikünk áruló lenne. Ahogyan Raistlin is mondta, egy áruló már réges-rég bármelyikünket kiadhatta volna. Akkor meg miért halogatná a dolgot ilyen sokáig?

— Hogy engem, meg a Korongokat Verminaard Nagyúr kezébe juttassa — jegyezte meg Aranyhold csöndesen. — Ő tudja, hogy én is itt vagyok. Kettőnket pedig a hitünk összeköt.

— Nevetséges! — mordult föl Sturm.

— Korántsem! — vágott vissza Aranyhold. — Emlékezz vissza rá, hogy két csillagkép hiányzik az égről. Egyikük a Sötétség Királynője. Ami keveset eddig megértettem Mishakal Korongjaiból, az az, hogy a Királynő szintén az ősi istenségek egyike. A jóság isteneit a gonoszság istenei ellensúlyozzák, és közöttük a semlegesség istenei próbálják fönntartani az egyensúlyt. Verminaard a Sötétség Istennőjét, én Mishakalt tisztelem... és valahogy így érthette maga Mishakal is, amikor feladatunkként az egyensúly visszaállítását tűzte ki. Az általam hordozott jóság ígérete az, amitől a legjobban fél, és minden erejével azon van, hogy engem megtaláljon. Minél tovább vagyok tehát ezen a helyen... — itt megtört a hangja.

— Annál okosabb, ha fölhagyunk a piszkálódással — mérte végig Tanis metsző pillantással Ebent.

A harcos megvonta a vállát. — Eleget hallottam... én veletek vagyok.

— Mi hát a terved, Gilthanas? — kérdezte Tanis, miközben ingerülten nézte ahogy Sturm, Caramon és Eben gyors pillantásokat váltanak egymással... a három ember összefog az elfek ellen, gondolta magában keserűen. De talán én magam is éppúgy tévedek, amikor megbízom Gilthanasban, csak azért, mert ő elf!

Gilthanas is észrevette a tekintetek összevillanását, majd kimérten, minden szót jól meggondolva, beszélni kezdett, mint aki semmivel sem akar többet föltárni a legszükségesebbnél.

— Minden este tíz-tizenkét asszony távozhat a cellájából, hogy élelmet vigyen a bányákban dolgozó férfiaknak. Ezzel akarja a Nagyúr igazolni, hogy betartja a megállapodás ráeső részét. Ugyané miatt az asszonyok naponta a gyerekeket is meglátogathatják. A harcosaimmal úgy terveztük, hogy nőknek álcázzuk magunkat, úgy látogatjuk meg a bányában lévő férfiakat, beavatjuk őket a túszok kiszabadításának tervébe, hogy ők is fölkészülhessenek a hadmozdulatra. Ezen túl még nem jutottunk a tervezésben, különösen, ami a gyerekek kiszabadítását illeti. Kémeink valami furcsaságot fedeztek föl a gyermekeket őrző sárkányt illetően, de hogy mi az, azt nem tudták megmondani.

— Miféle ke... — vágott közbe Caramon, de Tanis jelzését látva másként fogalmazta meg a kérdést: — És mikor csapunk le rájuk... s különben mi van azzal az Embar nevű sárkánnyal?

— A támadás holnap reggel lesz... Verminaard Nagyúr és Embar biztosan csatlakozik holnap a sereghez, amint az eléri Qualinosti határát. Erre a hadjáratra már jó ideje készülődik a Nagyúr, nem hiszem, hogy elmulasztaná benne a részvételt.