Az őszi alkony sárkányai

Verminaard fölkacagott a sisakja alatt, megfeledkezve zord hangulatáról. Ez a Varangyh olyan szórakoztató kis vakarcs, kár, hogy a mosakodás annyira idegen tőle! Kegyesen intett a kezével: — Takarítsd el őket... és magadat is!

— És mi legyen a sorsuk, Nagyuram?

— A mocsári törpét tálald föl Embarnak vacsorára, a kémedet meg csukd a bányába! Persze tartsd rajta a szemedet... még veszélyes is lehet! — a Sárkány Nagyúr ismét fölkacagott.

Istentelenül bolond ez a Verminaard, gondolta magában Pyros vadul csikorgatva a fogát.

Varangyh még egyszer meghajolt és megrángatta a foglyok láncát. — Mozgás — bődült rájuk... a férfi botladozva megindult. — Te is! — rúgott a mocsári törpébe, de hasztalan... az, amikor meghallotta, hogy a sárkány vacsorája lesz belőle, elájult. Egy sárkányfattyút hívtak, hogy eltakarítsa.

Verminaard leszállt trónjáról és visszament a térképasztalhoz. Vaskos tekercsbe csavarta a kiteregetett lapokat. — Küldd szét a sárkány kengyelfutókat! — utasította Embart. — Holnap reggel Qualinostiba repülünk és leromboljuk. Amikor szólítalak, légy kész!

Amint az aranyozott bronzajtó becsukódott a távozó Sárkány Nagyúr után, a még mindig emberi alakot viselő Pyros fölkelt az asztaltól és lázasan róni kezdte a termet föl és alá. Valaki megint kaparászni kezdett az ajtón.

— Verminaard Nagyúr visszavonult a lakosztályába! — ordította ingerülten a hívatlan vendégnek. Az ajtó résnyire kinyílt.

— Veled szeretnék szólni pár szót, fejedelmi nagyság — suttogta egy sárkányfattyú.

— Bújj be — dörögte Pyros — és igyekezz!

— Az áruló sikerrel járt — suttogta a hüllőlény csöndesen —, csak egy pillanatra távozhatott tőlük, hogy gyanút ne fogjanak... de elhozta a papnőt...

— Abyss mélysége nyelje el azt a papnőt! — torkollta le Pyros. — Ez a hír csak Verminaardnak ér valamit... vigyétek el hozzá! De mégse! Várj! — és a sárkány elgondolkodott.

— Parancsodnak megfelelően jöttem hozzád legelőször — szabadkozott a sárkányfattyú és fölkészült rá, hogy sebesen eliszkoljon.

— Várj még! — parancsolta a sárkány fölemelt kézzel. — Ez a hír végül is számomra is fontos. Nem az a papnő... sokkal több forog itt kockán. Találkoznom kell ezzel az áruló barátunkkal... kísérd ma este a tanyámba. Ne szólj róla Verminaard Nagyúrnak egyelőre... utóbb még beleavatkozik a dologba. — Most, hogy a terve kezdett összeállni, Pyros lázasan gondolkodott. Verminaardot leköti Qualinosti elfoglalása.

Miután a sárkányfattyú hajlongva távozott, Pyros ismét nekivágott a csarnoknak: föl s alá, föl s alá... és sátáni vigyorral dörgölte össze a kezét.

12 Az ékszer példázata. Az áruló lelepleződik. Tass válaszúton

Hagyd abba, te agyalágyult — kiáltotta Caramon és Eben kezére csapott, amikor az viccből benyúlt az inge alá. A nők olyan szívből fakadóan fölkacagtak a két harcos évődésén, hogy Tanis idegesen tekintgetett az ajtóra, nehogy fölébresszék az őrök gyanúját.

Maritta észrevette aggódó pillantását. — Ne is törődj az őrséggel — mondta vállát megvonva. — Ezen a szinten csak ketten vannak, és majdnem mindig részegek, különösen most, hogy a sereg elvonult. — Varrásáról fölnézett a többi asszonyra és megcsóválta a fejét. — Jólesik a szívemnek, hogy végre nevetni hallom szegényeket — mondta csöndesen. — Az utóbbi jó pár napban igazán nem sok nevetnivalójuk akadt.

Harmincnégy asszony szorongott egyetlen cellában, és Maritta szerint a szomszédosban hatvan, olyan nyomorúságos körülmények között, hogy még az igazán edzett vándorok is megdöbbentek rajta. A kőpadlón durva szalmazsákok hevertek... a nőknek szánalmas ruházatukon kívül semmijük sem volt... reggelente csak egy pár percre engedték ki őket, hogy mozogjanak egy keveset. A fönnmaradó időben a sárkányfattyaknak egyenruhákat varrattak velük. Bár alig pár hete zártak be őket, máris sápadtak és törődöttek, a tápláló ételek híján véznák és legyengültek voltak.

Tanis megnyugodott. Ugyan alig pár órája ismerte csak Marittát, mégis megbízott az ítéletében. Ő csitította le a halálra rémült asszonyokat, amikor ők váratlanul berontottak a cellába, és ő volt az, aki a terveiket meghallgatva kijelentette, hogy lát némi esélyt a megvalósításukra.

— A mi férjeink veletek tartanak — biztosította a félelfet —, inkább majd a Főfürkészekkel lesz némi bajotok.

— A Főfürkészek Tanácsa? — ámult el Tanis. — Hát ők is itt vannak... fogságban?

Maritta a homlokát ráncolva bólogatott. — Ez lett a jutalmuk azért, hogy hittek annak a fekete papnak. De ők aligha csatlakoznának, miért is tennék? Arról azért gondoskodik a Sárkány Nagyúr, hogy őket ne dolgoztassák a bányákban. De mi veletek vagyunk. — Ezzel végignézett a többieken, akik mind némán bólogattak. — Egyetlen föltétellel — tette hozzá —, hogy nem teszitek ki veszélynek a gyerekeket.

— Efelől nem biztosíthatlak — mondta Tanis. — Nem akarlak megrémíteni vele, de lehet, hogy meg kell küzdenünk egy sárkánnyal, mielőtt eljutunk hozzájuk, és...