Az őszi alkony sárkányai

— Ne! Nem ez a terv! — próbálta Elistan üvöltve megállítani a tömeget, de már késő volt. A férfiak megpillantották kiszabadult hozzátartozóikat, és kirontottak celláikból. A kavarodást még súlyosbította néhány száz mocsári törpe: ők is előzúdultak a bányákból, hogy csatlakozzanak a vigassághoz, amiről azt hitték, hogy valami ünnepség. Eben lázasan kereste a tömegben a Smaragdembert, s végül úgy döntött hogy körülnéz a cellákban is. Megint ráhibázott: a férfi egyedül ült egy üres cellában és közömbösen bámult maga elé. Eben gyorsan mellételepedett és vadul törni kezdte a fejét, hogy is szokták szólítani az illetőt... valami fura, régimódi néven...

— Berem — szólalt meg rövid idő múltán —, Berem!

A férfi fölnézett, hosszú hetek gyötrelmes magánya után arcán végre némi érdeklődés mutatkozott. Korántsem volt süketnéma, ahogy Varangyh föltételezte róla. Inkább saját, titkos küldetésének megszállottja volt. És persze ember és most, hogy emberi hang ejtette ki tulajdon nevét, rendkívül kellemes érzés töltötte el.

— Berem — mondta még egyszer Eben és idegesen nyaldosta az ajkát. Most, hogy végre megvan, akit keresett, nem tudta, mit is kezdjen vele. Meggyőződése volt, hogy amint a sárkány lecsap odakint azokra a szerencsétlenekre, első dolguk az lesz, hogy a bányák felé meneküljenek. Ki kell jutnia innen Beremmel, még mielőtt Tanis elkapná őket. De hová menjenek? Bevihetné őt Pax-Tharkas várába, ahogyan Pyros parancsolta, de ez a gondolat egyáltalán nem tetszett neki. Verminaard egész biztosan beléjük botlik, fölébred benne a gyanú, és esetleg olyan kérdéseket tesz föl, amelyekre ő nem tudja a választ.

Nem, az egyetlen hely, ahová elviheti őt és biztonságban is lehet vele, az Pax-Tharkas falain kívül van. Meghúzhatják magukat a vadonban, míg elcsitul a káosz, aztán éjszaka visszaosonhatnak az erődbe. Döntését meghozván, Eben megfogta a férfi karját és talpra segítette őt.

— Alighanem valami összecsapás készül odakint — mondta. — Azért jöttem, hogy elvigyelek innen és biztonságba helyezzelek, míg a csetepaté véget ér. Én a barátod vagyok... érted?

A másik bölcs pillantással mérte végig. Nem az elfek kortalan tekintete volt ez, hanem egy olyan emberé, aki számtalan évet töltött el megpróbáltatások és szenvedés közepette. Berem rövid sóhajtással bólintott válaszul. Verminaard mérgesen rontott elő lakosztályából, menet közben rángatva föl páncélozott bőrkesztyűjét. Egy sárkányfattyú trappolt a nyomában, kezében a Nagyúr “Éj hozó” nevű, fekete jogarával. Odakint több sárkányfattyú várakozott Verminaard röptében odavetett parancsaira, miközben a vezérük végigrohant a folyosón Pyros tanyája felé.

— Nem, ostobák, ne hívjátok vissza a sereget! Ezt az ügyet egy pillanat alatt elintézem! És estére Qualinosti is lángokban áll. Embar! — üvöltötte, föltépve a sárkányfészekhez vezető ajtót. Kilépett a párkányra, fölnézett az erkélyre, és a füstön és lángokon keresztül, a távolból meghallotta a sárkány bömbölését.

— Embar! — semmi válasz. — Mennyi időbe telik elkapni egy pár nyavalyás kémet? — ordította ingerülten, majd megfordult és majdnem orra esett a mellette álló sárkányfattyú kapitányban.

— Parancsolja fenséged a sárkánynyerget?

— Nem, még nincs itt az ideje. Különbén is, azt csak harcban használom és odakint nem lesz semmiféle csata, csak pár száz rabszolgát kell megégetni.

— De a foglyok a bányákban elintézték az őröket és most éppen a családjukkal találkoznak az udvaron.

— Mekkora haderővel rendelkezel?

— Közel sem elegendővel, Nagyúr — válaszolta a kapitány elhomályosuló szemmel. Sohasem értett egyet a helyőrség kifárasztásával. — Negyvenen, legföljebb ötvenen lehetünk, háromszáz férfival és ugyanannyi nővel szemben. És az asszonyok biztosan harcolni fognak a férjeik oldalán, s ha netán rendezik a soraikat és elmenekülnek a hegyekbe...

— Fenét! Embar! — ordította ismét Verminaard, s közben súlyos fémdarab dobbanását hallotta az erőd valamelyik távolabbi részéből. Aztán újabb hang jutott el a tudatáig: a századokon keresztül mozdulatlan hatalmas kerék nyikorogva és tiltakozva munkához látott. A Nagyúr éppen azon töprengett, mit jelenthetnek azok a baljós zörejek, amikor Pyros visszaszállt a fészkére.

Azonnal kirohant a párkányra, amint a sárkány elsuhant mellette. Gyorsan és ügyesen fölpattant Pyros hátára. Bár kölcsönösen utálták egymást, kiváló harci együttest alkottak. A gyengébb fajok iránti gyűlölet, a hódítás és a hatalomvágy sokkal szorosabbra fűzte kapcsolatukat, mint azt akármelyikük szívesen elismerte volna.

— Röpülj! — ordította Verminaard és Pyros a levegőbe emelkedett.

— Hiábavaló, barátom — mondta Tanis nyugodtan a lovagnak és a vállára tette a kezét, mialatt Sturm őrjöngve próbált rendet teremteni. — Csak kimerülsz... őrizd meg inkább az erődet a harchoz!

— Nem lesz itt harc — köhögött Sturm, rekedten, az üvöltözéstől. — Csapdában pusztulunk el, mint valami patkányok! De miért nem hallgatnak a szóra ezek a tébolyultak?