Az őszi alkony sárkányai

Az udvar északi csücskében álltak, alig húsz lábnyira Pax-Tharkas főkapujától. Messze délen láthatták a hegyeket és bennük a reményt. Mögöttük a hatalmas várkapu, amely bármelyik pillanatban föltárulhat, hogy bebocsássa a sárkányfattyak nagyszámú seregét, e ráadásul, valahol e falak között ott rejtőzik még Verminaard és a vörös sárkány.

Elistan is hiábavalóan nyugtatgatta népét és biztatta az embereket, hogy induljanak el délnek, ám a férfiak makacsul keresték asszonyaikat, az anyák gyermekeiket. Néhány összeverődött család lassan megindult déli irányba, de túl lassan és túl későn.

Mert ekkor, vérvörösen lángoló üstökösként előtört Pax-Tharkas várából Pyros. Széles bőrszárnyát ék alakban a testéhez szorította, hatalmas farka hosszan nyúlt el mögötte. Karmos mellső lábát begörbítve tartotta a teste előtt, amint egyre növelte röptének gyorsaságát. Hátán ott lovagolt a Sárkány Nagyúr, rémítő maszkjának aranyozott szarva megvillant a reggeli napfényben. Verminaard mindkét kezével a sárkány tüskés sörényébe kapaszkodott, amint fölröppentek a napfényes égboltra, és éji homályba borították odalent az udvart.

A tülekedőket rögtön megbénította a sárkányiszony. Hang nem jött ki a torkukon, lábuk a földbe gyökerezett, s csak arra voltak képesek, hogy az elkerülhetetlen halál biztos tudatában egymásba kapaszkodva összeboruljanak a félelmetes jelenség előtt.

Verminaard utasítására Pyros leszállt a vár egyik tornyára. A Nagyúr némán, tajtékzó haraggal nézett ki szarvas sárkánymaszkja mögül.

Tanis, aki tehetetlen undorral nézte, egyszer csak megérezte a karján Sturm szorítását. — Odanézz! — mutatott a lovag északra, a várkapu felé.

Tanis vonakodva szakította el tekintetét a Sárkány Nagyúr alakjától, és meglátta, amint két alak rohan az erőd bejárata felé. — Eben! — kiáltotta hitetlenül —, de ki az a másik mellette?

— Nem menekülhet! — ordított föl Sturm, s mielőtt Tanis megakadályozhatta volna, a másik kettő után vetette magát. A nyomába szegődő félelf vöröses villanást vett észre a szeme sarkából: Raistlin volt az, ikertestvére társaságában.

— Nekem is akad némi elszámolnivalóm ezzel az emberrel — sziszegte a mágus. A hármas akkor érte utol a lovagot, amikor az a gallérjánál fogva a földre terítette Ebent.

— Áruló! — bömbölte Sturm teli torokból —, bár ma én is meghalok, téged magam előtt küldelek Abyss mélységes mélyére! — Kirántotta kardját és nekiszegezte Eben nyakának. Ekkor Eben társa hirtelen hátrafordult, odalépett hozzájuk és megfogta Sturm kardot emelő karját.

Sturm felhördült. Fegyvert szorító keze elernyedt, amint döbbenten meredt az előtte föltáruló jelenségre. A bányából való pánikszerű menekülés közben a férfi inge elszakadt. A húsába ágyazva, a mellkasa közepén ragyogó, zöld ékkő villant. A napfény félelmetes csillogással táncolt a férfiököl nagyságú smaragdon. Pokoli volt az a zöld fény.

— Még soha nem láttam és nem is hallottam ilyen varázslatról — lihegte Raistlin döbbenten, miután bénultan megálltak mindhárman Sturm mellett.

Bérem, amint észrevette a testére szegeződő tekintetüket, ösztönösen összehúzta a mellén elszakadt ingét, aztán elengedte Sturm karját és elfutott a kapu felé. Eben is talpra kecmergett és utána támolygott.

Sturm előrelendült, de a félelf megállította.

— Ne! Már késő — mormolta —, most máson kell törnünk a fejünket!

— Tanis, odanézz — kiáltotta Caramon és a széles kapu fölé mutatott.

Az erős főkapu fölött a vár kőfala egy helyütt megnyílt: egyre szélesedő repedés keletkezett rajta. Eleinte csak egy-egy, majd egyre több terjedelmes gránittömb hullott alá a nyílásból, olyan erővel csapódva a földhöz, hogy a kövezet darabokra törött és sűrű porfelhő emelkedett a levegőbe. A dübörgésen túl jól hallhatták, amint a vastag lánc nyikorogva szabadjára engedi a gépezetet.

Az első gránittömbök éppen akkor zuhantak le, amikor Eben és Bérem a kapuhoz ért. Eben fölsikoltott és szánalmasan, ösztönösén védekezve emelte feje fölé a karját. A mellette álló férfi fölnézett és... legalábbis a távolból úgy tűnt, halkan fölsóhajtott. A következő pillanatban mindkettőjüket maga alá temette a sok tonnányi lezúduló szikla, amint az ősi védelmi rendszer eltorlaszolta Pax-Tharkas kapuját.

— Ez lesz az utolsó arcátlan tettetek! — bömbölte Verminaard. Szavait az alázuhanó sziklák robaja némította el, amitől csak még jobban meg-dühödött. — Fölkínáltam nektek a lehetőséget, hogy dolgozhattok Királynőm még nagyobb dicsőségére. Gondot viseltem rátok és a családotokra, de ti csökönyösek vagytok és ostobák. Ezért az életetekkel lakoltok! — Ezzel a Sárkány Nagyúr magasra emelte “Éjhozó” nevű jogarát. — Elpusztítom a férfiakat! Elpusztítom az asszonyokat... és elpusztítom a kölyköket!

A Sárkány Nagyúr érintésére Pyros kiterjesztette szárnyát és a levegőbe emelkedett. Hatalmas lélegzetet vett és fölkészült rá, hogy lecsapjon a nyílt udvaron rémülten üvöltöző embertömegre és tüzes leheletével szénné égesse őket.