Az őszi alkony sárkányai

A földön fekvő Tanist pedig láthatatlan kéz szorította le. Moccanni sem bírt, még a fejét sem fordíthatta félre, nyelve megdagadt... szólni sem tudott. Hallotta Raistlin fájdalomtól elcsukló ordítását. Még eljutott tudatáig Verminaard sátáni kacaja és a Sötétség Királynőjéhez zengő dicshimnusza. Csak annyit látott magatehetetlenül, hogy a Sárkány Nagyúr jogarát a magasba emeli és a lovaghoz lép, hogy végezzen vele.

— Baravats, Kharas! — szólalt meg Verminaard Solamnia nyelvén. Kegyetlen gúnnyal tisztelgésre emelte pálcáját, majd megcélozta vele Sturm fejét, tudván, hogy annak halála a lehető legkegyetlenebb lesz egy lovag számára, hiszen azt az ellenség könyörületéből nyeri el.

Ekkor váratlanul egy kéz ragadta meg Verminaard csuklóját. Döbbenten nézett a belémarkoló női kézre, amelynek szorítása az ő erejéhez volt méltó, és szent jósága az ő gonoszságával mérhető. Az érintés Verminaardot megzavarta, a Sötétség Királynőjéhez üvöltő fohásza megtört.

A Királynő maga is fölpillantott, és egy fehér öltözéket, csillogó páncélt viselő, sugárzó istenalakot látott megjelenni gonosz tervei látóhatárán. Nem mert szembeszegülni ezzel az istenséggel, visszatérte teljesen váratlanul érte... menekülésre fogta a dolgot, hogy újra fölmérhesse lehetőségeit, átalakítsa haditervét, mivel... most első ízben döbbent rá, hogy veszthet. A Sötétség Királynője tehát visszavonult és sorsára hagyta papját.

Sturm érezte, amint elszáll belőle a bénító varázslat és ismét urává válik izmainak. Meglátta, amint Verminaard dühödten Aranyholdra támad, és vadul lecsap a lányra. A lovag feléjük iramodott, s közben észrevette Tanis kezében az elf kard pengéjének villanását.

Mindketten Aranyhold segítségére rohantak, de Zúgószél megelőzte őket. Félretaszította kedvesét és kardforgató kezével fogta föl a jogar Aranyhold fejének szánt csapását. Zúgószél még hallotta a sötét pap “Éjfél!” kiáltását és szemét ugyanaz a sötétség homályosította el, amely Caramont is harcképtelenné tette.

Ám Que-shu harcosa számított erre a trükkre és nem esett kétségbe tőle. Hallásával még most is érzékelte ellenfelét. Erővel fojtotta el a sebesülése okozta fájdalmat, bal kézbe kapta fegyverét és egy hatalmasat döfött oda, ahonnan ellensége rekedt lihegését hallotta. Kardja azonban a Sárkány Nagyúr erős páncélján megcsúszott és kiesett a kezéből. Zúgószél most a tőre után kapott, bár tudta, hogy helyzete reménytelen, biztos halál vár rá. Verminaard ekkor fogta föl, hogy magára maradt, lelki támasza elhagyta. Kétségbeesetten még egyszer Sötét Királynőjéhez fohászkodott, de az már elfordult tőle és rég saját harcát vívta.

Verminaard arca verejtékezett a sárkánymaszk alatt. Zihálva átkozta fojtogató sisakját... de túl későn jött rá, hogy így képtelen a kézi tusára: az álarc miatt nem lát ki oldalra. Maga előtt látta a sebesült, látásától megfosztott síkföldit, akit most könnyűszerrel megölhetett volna, de másik két támadó harcos is ott volt a közelében. A lovag és a félelf megszabadult a gonosz varázslatától és sebesen közeledett felé. Hallotta lépteik dobogását. Valami mozgást érzékelt, gyorsan megpördült és látta a felé rohanó Tanist, kezében a villogó elf pengével. De hol lehet a lovag? Verminaard visszafordult, hátralépett, és jogarával próbálta távol tartani magától támadóit, míg szabad kezével sárkánysisakját igyekezett letépni a fejéről.

Elkésett! Abban a pillanatban, ahogy keze megragadta a sisak rostélyát, Kith-Kanan varázskardja átdöfte a páncélját és belehatolt a hátába. A Sárkány Nagyúr dühödten fölüvöltött és ismét megpördült, hogy lássa, amint Solamnia lovagja bukkan föl vérben forgó szeme előtt. Sturm atyjának ősi pengéje a hasába fúródott. Verminaard térdre rogyott, még most is küzdött a sisakkal, de levegője elfogyott és nem látott semmit. Még egy kardcsapást érzett, és mindent eltakart előle a ráomló sötétség.

A magasban, a számtalan sebből vérző Virágeső már alig élt, amikor meghallotta gyermekei felé szálló kiáltását. Teljesen megzavarodott, elveszítette tájékozódóképességét: úgy érezte, hogy Pyros minden irányból egyszerre ront rá. Ekkor hirtelen meglátta a nagy vörös sárkányt: ott tornyosult előtte, eltakarva a hegyek ormát. Virágeső fölfogta az esélyt: még megmentheti a gyermekeit!

Pyros pusztító lángcsóvát fújt, egyenesen az ősöreg vörös sárkány képébe. Elégedetten látta, hogy ellenfele feje összeég, szeme kifordul üregéből.

De Virágeső mit sem törődött a szemét kiégető, látását mindörökre elhomályosító lángokkal: vakon szállt, egyenesen neki Pyrosnak.