Az őszi alkony sárkányai

Nyugodtan várt, míg a tetem valóban szétporlad. Akkor lehajolt, kezével félresöpörte a port, megragadta kardja markolatát és magasra emelte a pengét. A vérfoltos kardon megcsillant a napfény... ellenségének haló pora ott hevert előtte. Körülnézett, de Tanist sehol sem látta... és a többieket sem! Csak arra gondolhatott, hogy már mindnyájan halottak, és a következő pillanatban talán őt is eléri végzete.

Laurana fölnézett a napfényben fürdő kék égboltra. A világot, amelyet talán mindjárt el kell hagynia, mintha újrateremtették volna: minden tárgy, minden kődarab és falevél fájdalmas tisztasággal rajzolódott ki előtte. Langyos, illatos déli szellő kerekedett és hátraszorította az északon, szülőföldje fölött tornyosuló zivatarfelhőket. Laurana félelme egy szempillantás alatt elszállt, bátran emelte kardját a magasba... amelynek pengéjén megvillantak a reggeli nap sugarai.

15 A Sárkány Nagyúr. Virágeső gyermekei

Verminaard tüzetesen megnézte magának a négy férfit és azonnal rájött, hogy azok nem rabszolgák. Aztán fölismerte bennük az aranyhajú papnő útitársalt. Tehát ezek azok, akik győzelmet arattak Onyx fölött Xak-Tsaroth romvárosában, megszöktek a rabszállítmányból és behatoltak Pax-Tharkas erődjébe. Úgy érezte, hogy már rég ismeri őket: a régmúlt dicsőség földúlt földjének lovagját, a magát embernek álcázó félelfet, a megnyomorodott, beteg varázslót és ikertestvérét — az emberóriás harcost, akinek az esze legalább úgy vág, mint izmos kezében a kard.

Érdekes összecsapás lesz, gondolta magában. Majdhogynem örült a várható kézitusának... oly régen volt része benne. Már nagyon megunta, hogy egy sárkány hátáról kell parancsokat osztogatnia seregeinek. Embarra gondolva fölpillantott az égre, vajon szükség esetén számíthat-e a segítségére?

De úgy látszott, hogy a vörös sárkánynak is megvan a maga gondja. Virágeső már akkor csatázott, amikor Pyros még ki sem kelt a tojásból. Hiányzó erejét pótolta alattomos ravaszsága. Az eget lángok hasogatták és vörös esőként hullott alá a sárkányvér.

Verminaard megvonta a vállát és visszavonult a feléje közeledő négy komor alakhoz. Hallotta, amint a mágiához értő figyelmezteti társait: Verminaard a Sötétség Királynőjének Papja, s így segítségért fordulhat úrnőjéhez. Kémeitől a Nagyúr azt is tudta, hogy ez a mágus, bár fiatal még, különös erővel rendelkezik és komoly veszélyt jelent.

A négyes nem szólt egy szót sem. Közöttük nem volt szükség beszédre, de az ellenségnek sem volt egymással megtárgyalnivalója. Mindkét oldalon érezhető volt a gyűlölet béklyózta megbecsülés. A harci láznak itt nem volt semmi keresnivalója: ezt a csatát hideg szívvel vívják meg. És a legfőbb győztes maga lesz a halál!

A négyes csak jött előre, széthúzódva, hogy bekerítse őt, mivel nem volt semmi, aminek nekivethette volna a hátát. Verminaard lekuporodott és széles ívben meglendítette Éjhozó pálcáját, ezzel visszatartva őket, hogy jobban megfontolhassa tervét. Gyorsan ki kell egyenlítenie az esélyeket. A gonoszság papja jobb kezébe kapta Éjhozót és izmos lábainak minden erejével előre rugaszkodott. Váratlan mozdulata meglepte ellenfeleit. De még nem emelte a magasba jogarát. E pillanatban csak halálos érintésére volt szüksége. Raistlin előtt dobbant le a földre, kinyújtott kezével megragadta a varázsló vállát és gyors imát mormolt a Sötét Királynőjéhez.

Raistlin fölsikoltott: láthatatlan, gonosz fegyverektől sebzetten, iszonyú fájdalommal rogyott a földre. Caramon dobhártyaszaggató bömböléssel vetette magát a sötét papra, de Verminaard fölkészülten várta. Meglendítette Éjhozót és szikrázó csapást mért a harcosra. — Éjfél! — suttogta Verminaard és Caramon ordítása a rémület sikolyába váltott, amint a varázsjogar elvakította látását.

— Nem látok! Tanis, segíts — kiáltotta a vakon támolygó harcos. Verminaard komoran fölnevetett és súlyos csapást mért a fejére. Caramon a földre omlott, akár egy letaglózott bivaly.

Szeme sarkából Verminaard meglátta, amint a félelf felé ront, kezében egy ősi, kétkezi, elf mester kovácsolta pallossal. Megpördült és Éjhozó súlyos, tölgyfa nyelével kivédte Tanis kardjának csapását. A küzdő felek egy pillanatra egymásnak feszültek, de Verminaard nagyobb testi ereje felülkerekedett és földre terítette Tanist. Solamnia lovagja tisztelgésre emelte pallosát... súlyos hibát vétve e mozdulattal. Ezzel időt adott Verminaardnak, hogy egyik titkos zsebéből előhúzzon egy apró acéltűt. Fölemelte és még egyszer a Sötétség Királynőjéhez fohászkodott: siessen papja segítségére. A támadásba lendülő Sturm egyszer csak megérezte, hogy teste mindinkább elnehezül, majd tehetetlen mozdulatlanságba dermed.