Az őszi alkony sárkányai

Tika ünnepélyesen, elhomályosuló szemmel, álmodozva lépdelt előtte. Kezdte megsejteni, hogy e férfi és nő közötti erős és szent kapocs nem az a riasztó élmény, amitől mindig is rettegett, hanem valamiféle gyönyörűséges, örömteli dolog.

Laurana, közvetlenül mögötte, magasba emelte fáklyáját, hogy megerősítse vele a lenyugvó nap halványuló fényét. Az emberek ámultan súgtak össze Aranyhold szépségének láttán, de amikor Laurana elhaladt előttük, mindenki elhallgatott. Aranyhold emberlány volt: szépsége a fáké, a hegyeké, a magas égé. Laurana elf szépsége viszont nem e világinak, titokzatosnak tűnt fel a szemükben.

A két lány Elistan elé vezette a menyasszonyt, azután nyugat felé fordultak, hogy fogadják a vőlegényt.

Zúgószél útját is fáklyák világították meg. Tanis és Sturm haladt elől, arcukon ünnepélyes kifejezés ült. Zúgószél mögöttük lépdelt, fölébük tornyosulva. Arca most is komor volt, mint mindig, de a szemében a fáklyák fényénél is ragyogóbb, sugárzó öröm csillogott. Az ő fekete haját is őszi levélkoszorú díszítette, nászajándékát Tasslehoff egyik zsebkendőjébe bugyolálva vitte. Mögötte Kova és a surranó haladt... Caramon és Raistlin zárta a menetet, a varázsló kezében fáklya helyett pálcája világított kékes fénnyel.

A férfiak Elistan elé vezették a vőlegényt, majd hátraléptek és csatlakoztak a nőkhöz. Tika valahogy Caramon mellé került. Szégyenlős mozdulattal megérintette a harcos kezét, aki kedvesen lemosolygott rá, és hatalmas mancsába zárta a lány parányi kezecskéjét.

Amikor Elistan Zúgószélre és Aranyholdra nézett, eszébe jutott mindaz a szörnyű gyász, félelem és veszély, amivel szembenéztek... egész életük minden kegyetlen megpróbáltatása. Vajon a jövőjük másképpen alakul-e? Egy pillanatra eluralkodtak rajta az érzelmei, nem tudott megszólalni. Az ifjú pár, látván Elistan megindultságát és talán az ő keserűségét is megértve, biztatóan a férfi felé nyújtotta a kezét. Elistan közelebb vonta őket magához, hogy nekik szánt szavait csak ők hallhassák.

— A ti szerelmetek és egymás iránti bizalmatok volt az az erő, amely visszaadta a világnak a reményt. Mindketten bármikor föláldoztátok volna életeteket e remény ígéretének oltárán, s mindketten nemegyszer megmentettétek egymás életét. A nap most még ragyog, de sugarai már halványulnak és utána az éjszaka jön. Ez a ti sorsotok is, barátaim. Hosszú, sötét utat kell még megtennetek, mire megvirrad! Legyen szerelmetek a fáklya, amely bevilágítja utatokat!

Ezután Elistan hátralépett és az egész gyülekezethez intézte szavait. Halk, fátyolos hangja lassan egyre jobban fölerősödött, amint érezte, hogy az igaz istenek békéje körülöleli és megerősíti az ifjú párra kimondott áldását.

— A bal kéz a szív keze — mondta és Aranyhold balját Zúgószél bal kezébe helyezte, majd fölébük emelte saját bal kezét. — Egyesítjük e két kezet, hogy e férfi és e nő szívének szerelme hatalmasabb erővé egyesüljön, mint két patak összefolyásából születő sodró folyam. A folyam keresztülvág a földeken, ágakra szakad, új és új utakat keres és mégis az örök tenger felé tör előre. Fogadd kegyeidbe e pár szerelmét, Paladin... istenek legnagyobbika, áldd meg őket és add meg nekik legalább szívük békéjét, ha már egyszer nem lehet igazi béke ezen a megtépázott földön!

Az áldott csöndben férjek és feleségek némán átölelték egymást, a barátok összehajoltak, a gyerekek csivitelése elhallgatott, odasimultak szüleikhez, a gyászoló szívek megnyugodtak, rájuk ereszkedett a béke.

— Mondjátok el egymás előtt az eskü szavait — folytatta Elistan —, cseréljétek ki kezetek és szívetek ajándékait! Aranyhold mélyen Zúgószél szemébe nézett és halk, nyugodt hangon megszólalt:

Harcok folytak Északon,
sárkányhad szelt eget,
most a bölcs meg a félbölcs
bölcs mérsékletet emleget:
“Itt a csaták szívében
megnyílik a hősnek a tér.
A legtöbb tét ma nagyobb, mint
mit férfinak asszony ígér.”

De te meg én, míg forr a sík,

és éj sötét a föld,
igeneljük e népet,
s az eget, amely szülte őt,
az oltárt, hol leheletünk
tüze egymásba ér,
s mindezt tetézve a szóval,
mit férfinak asszony ígér.

Majd Zúgószél így szólt: