Az őszi alkony sárkányai

— Nem, egészen jól vagyok — bizonygatta az utóbbi. — Csak egy kicsit megszeppentem, amikor megláttam ezeket a teremtményeket. Tényleg van közöttetek valami pap? Ez igazán nagyszerű, de ne pazaroljátok rám a gyógyító erejét. Csak egy kis karcolás. Több rajtam az ő vérük, mint a magamé. Ezeket a sárkányfattyakat követtük az erdőben a csapatommal, amikor ránk támadt vagy negyven hobgoblin.

— És egyedül te maradtál, hogy ezt elmeséld nekünk — jegyezte meg Gilthanas.

— Igen — válaszolta Eben, viszonozva az elf gyanakvó pillantását. — Mint tudod, tapasztalt kardforgató vagyok. Ezeket itt megöltem — mutatott a szerteszét heverő hat hobgoblin hullájára —, de azután csak legyűrt a túlerő. Biztosan azt hitték, hogy meghaltam, azért hagytak itt. No de elég az én hőstetteimről! Amint látom, ti sem akárhogy bántok a fegyverrel. Különben hová tartotok?

— Egy helyre, amelynek a neve valami Sla... — kezdte Caramon, de Gilthanas leintette.

— A küldetésünk titkos — mondta az elf, azután enyhültebben hozzátette: — Egy tapasztalt kardforgató persze nem jönne rosszul.

— Mivel a sárkányfattyak ellen vagytok, a ti harcotok az én harcom is — vágta rá Eben készségesen. Kihúzta a zsákját az egyik hobgoblin teteme alól és a vállára vetette.

— A nevem Kőmorzsoló Eben. Kapuból való vagyok. Talán hallottatok is a családomról. Miénk az egyik legnagyobb ház, kissé nyugatra... Ekkor a tisztás fölött ragacsos, szállongó pókhálószerűség jelent meg.

A nap éppen lebukott, amikor a csapat kiért egy magas hegycsúcsok övezte, tágas síkságra. A táj fölötti uralomért a hegyekkel versengve magasodott előttük a hágókat védő, Pax-Tharkas nevű erődítmény. A társaság megilletődött csöndben bámult föl a falaira.

Tika tágra nyílt szemmel nézte az égbe nyúló ikertornyokat. — Még soha nem láttam semmi ilyen hatalmasat. Vajon kik építették? Nagyon erős embereknek kellett lenniük!

— Nem emberek voltak — mormolta Kova szomorúan. A törpe szakálla megremegett, amint bánatos képpel szemlélte Pax-Tharkas falait. — Elfek és törpék közös munkája... akkor épült, amikor még békésebb idők jártak.

— A törpe igazat beszél — mondta Gilthanas. — Valaha régen Kith-Kanara, atyja legnagyobb keserűségére elhagyta őshazáját, Silvanestit. Miután aláírták a Testvérháborút lezáró Kardhüvely békeszerződést, népével együtt ebben az Ergoth császárától kapott gyönyörű erdőben telepedett le. Az elfek Qualinostiben élnek, amióta csak Kith-Kanara sok-sok évszázaddal ezelőtt meghalt. Pax-Tharkas várainak létrehozása volt élete főműve. Mivel ez a vár az elfek és a törpék királyságainak határán áll, közös erővel építették a Krynn világáról azóta rég eltűnt béke jegyében. Elszorul a szívem, hogy így kell most látnom, egy szörnyű harci gépezet bástyájaként.

Miközben Gilthanas beszélt, láthatták, amint a Pax-Tharkas erődfalában nyíló óriási kapu lassan kitárul. Sárkányfattyak, hobgoblinok és goblinok egész hadserege masírozott ki rajta a síkságra. A rikoltozó kürtök hangját visszaverték a távoli hegyek. A magasból egy hatalmas vörös sárkány szemlélte a felvonulást. A társaság meglapult a fák közötti bozótban. Bár a szörnyeteg messze volt tőlük ahhoz, hogy észrevehesse őket, még ilyen távolságból is sárkányiszony tört ki rajtuk.

— Qualinosti ellen indulnak — mondta Gilthanas megbicsakló hangon. — Be kell jutnunk, hogy kiszabadíthassuk a foglyokat, akkor Verminaard kénytelen lesz visszarendelni a sereget.

— Be akartok hatolni Pax-Tharkas várába? — kérdezte döbbenten Eben.

— Igen — felelte Gilthanas ingerülten, nyilvánvalóan megbánva, hogy ennyit is mondott.

— Phűű! — sóhajtott nagyot Eben. — Ti aztán nagyon bátrak vagytok. Nézzük csak! Hogy is juthatunk be oda? Tán várnunk kéne, míg elvonul a sereg. A nagy kapunál talán csak egy maroknyi őr maradt. Azokkal pedig könnyen elbánhatunk... nem igaz, nagy ember? — bökte oldalba Caramont.

— Hát persze — vigyorgott rá a harcos.

— Nem ez a tervünk — jegyezte meg hidegen Gilthanas, és a hegyoldalban meghúzódó keskeny, az alkony! félhomályban már alig kivehető szurdokra mutatott: — Ott a mi utunk. Majd a sötétség leple alatt közelítjük meg. Ezzel fölállt és megindult. Tanis jól kilépett, hogy utolérje. — Mit tudsz erről az Ebenről? — kérdezte elf nyelven és visszapillantott a Tikával társalgó férfira.

Gilthanas megvonta a vállát: — Annak az embercsapatnak a tagja volt, amely velünk harcolt a vízmosásnál. Az életben maradottakat Vigaszba hurcolták és ott megölték. — Gondolom, valahogy megúszta... hiszen végül is, nekem is sikerült — mondta Gilthanas és elfordította a fejét Tanistól. — Kapuból való, ahol az apja és annak az apja is gazdag kereskedő volt. Amikor nem hallhatta, a többiek elmondták, hogy a családja elveszítette a vagyonát, s, ő azóta a kardjával keresi meg a kenyerét.

— Ezt én is sejtettem — mormolta Tanis —, a ruhája jó anyagból való, de szebb napokat is látott. Helyes döntés volt részedről, hogy magunkkal hozzuk őt.

— Nem mertem hátrahagyni — felelte Gilthanas sötéten. — Valamelyikünknek rajta kell tartania a szemét.

— Igen — mondta Tanis és elhallgatott.