Az őszi alkony sárkányai

Aranyhold szótlanul térdre ereszkedett a haldokló mellett, lázasan gondolkodva rajta, hogyan fogalmazza meg a választ. Végül így szólt hozzá: — Képzeld el, hogy egy erdőn haladsz keresztül és magaddal viszed legnagyobb kincsedet, egy ritka és nagyon értékes ékszert, s egyszer csak rád támad egy dühödt fenevad. Az ékszert elejted és elmenekülsz. Amikor ráébredsz, hogy a kincsed elveszett, nem mersz visszamenni az erdőbe, hogy megkeresd. Akkor arra téved valaki, egy másik ékszerrel a tarsolyában. Szíved mélyén tisztában vagy vele, hogy az övé nem olyan értékes, mint a tiéd volt, de még mindig félsz az elveszett keresésére indulni. Nos, mit gondolsz ekkor, hogy a te kincsed már nincs is az erdőben, vagy még mindig ott hever az avar alatt és csillogón várja visszatértedet? Elistan sóhajtva lecsukta a szemét, arcán a kínszenvedés látszott. — Az az ékszer természetesen várja, hogy visszamenjünk érte! Hogy milyen ostobák is voltunk! Szeretném, ha lenne rá időm és megismerhetném a te isteneidet — nyújtotta Aranyhold felé csontos kezét.

Aranyhold visszafogta a lélegzetét, míg arca csaknem olyan sápadttá vált, mint a priccsen haldokló férfié. — Megkapod azt az időt — suttogta és megszorította a feléje nyújtott kezet.

Tanis, aki elmerülten hallgatta kettejük beszélgetését, összerezzent, amint megérezte valaki érintését a karján. Keze kardja markolatára siklott és megpördült, de csak Sturm és Caramon állt mögötte.

— Mi történt? — kérdezte gyorsan —, talán az őrség?

— Még nem — felelte Sturm nyersen —, de bármelyik percben itt lehetnek. Eben és Gilthanas eltűnt!

Pax-Tharkas egyre mélyebben burkolózott az éj sötétjébe.

Pyrosnak, a vörös sárkánynak fészkében nem volt elég tere a mozgáshoz, amit emberi formájában annyira megszokott. Arra is alig volt lehetősége, hogy a szárnyát kitárja, bár ez volt eredetileg az erőd legnagyobb csarnoka és a kedvéért még tágasabbá tették. A földszinti terem viszont csak ahhoz volt elegendő, hogy nehézkesen megforduljon benne.

A sárkány nyugalmat erőltetett magára, leheveredett a padlóra és szemét az ajtóra meresztve várakozott. Nem vette észre, hogy fölötte a magasban, a harmadik emelet erkélyének rácsa fölött kikukucskál két fej.

Valaki megkocogtatta az ajtót. Pyros kíváncsian emelte föl a fejét, aztán bosszús hörrenéssel letette megint, amikor meglátta a két goblint, akik egy szerencsétlen alakot vonszoltak felé.

— Egy mocsári törpe — horkant föl. Alárendeltjeihez köznyelven szólt. — Verminaard elveszítette józan ítélőképességét, ha azt hiszi, hogy nekem egy mocsári törpe megfelelő táplálék. Lökjétek oda a sarokba és hordjátok el az irhátokat! — A goblinok pánikszerű sietséggel tettek eleget a föl-szólításnak. Sestun vinnyogva húzódott be a legsötétebb sarokba.

— Csönd legyen! — bődült rá bőszülten a sárkány. — Különben rád fújok egy kis tüzet, hogy abbahagyd ezt a nyifogást...

Most másfajta zörej hallatszott az ajtó felől: óvatos kopogtatás, amelyet a sárkány nyomban fölismert és szeme vörös villanásával nyugtázott. — Gyere be!

Magas alak lépett a sárkány tanyájába, hosszú köpönyegének kámzsája eltakarta az arcát.

— Eljöttem, ahogy parancsoltad, Embar — szólt lágyan az érkező.

— Helyes — felelte Pyros és karmaival végigszántott a padlón. — Hajtsd föl a csuklyádat, ismernem kell azoknak az arcát, akikkel dolgom akad!

Az alak hátrahajtotta a kámzsát... a sárkány fölött a magasban, a harmadik emeleti erkélyen valaki fojtott hangon felnyögött. Pyros fölpillantott a sötétbe burkolózó erkélyre. Gondolt rá, hogy felröppen és megnézi, ki lehet ott, de a kámzsás alak megszakította a gondolatmenetét.

— Az időm korlátozott, királyi fenség. Vissza kell térnem, mielőtt gyanút fognának. És még Verminaard Nagyúrnak is be kell számolnom róla, hogy...

— Mindent a maga idején! — förmedt rá bosszúsan a sárkány. — Miben sántikálnak azok a bolondok, akikhez odaszegődtél?

— Azt tervezik, hogy kiszabadítják és föllazítják a foglyokat, így kényszerítik Verminaard Nagyurat a Qualinosti ellen vonuló sereg visszarendelésére.

— Ez minden?

— Igen, királyi fenség. És most figyelmeztetnem kell a Sárkány Nagyurat is.

— Piha! Ugyan mit számít az? Úgyis nekem kell elbánnom a rabszolgákkal, ha kitör a lázadás, hacsak az én számomra nincs valami külön tervük.

— Nincs, királyi fenség. Nagyon rettegnek tőled, ahogy az illik is — tette hozzá az alak. — Addig akarnak várni, míg Verminaard Nagyúrral el nem repültök Qualinostiba. Akkor a gyerekeket is kiszabadítják, és fölmenekülnek a hegyekbe, mielőtt te visszatérsz.

— Hát ennél jobb terv ki sem telik tőlük. Verminaarddal pedig ne törődj! Majd én a tudomására hozom a dolgokat, amint elérkezettnek látom rá az időt. Sokkal fontosabb események készülődnek itt. Most pedig idefigyelj! Az a gügye Varangyh ma elém cipelt egy foglyot... — Pyros izzó szemmel elhallgatott egy pillanatra, azután sziszegő suttogássá halkította a hangját: — Ő az... akit keresünk!

Az alak döbbenten meredt rá: — Biztos vagy benne?