Az őszi alkony sárkányai

— Én és a barátaim, a reggelit vivő asszonyoknak álcázva magunkat, Maritta kíséretében odalopózunk a gyerekek cellájához, és kivezetjük őket az udvarra — magyarázta Tanis türelmesen. — Ti pedig itt végezzétek a munkátokat úgy, mint minden reggel. Amikor kiengednek benneteket a szokásos sétára, fogjátok a gyerekeket és induljatok velük a bányákhoz. A férjeitek elintézik majd az ottani őröket, s, akkor nyugodtan elmenekülhettek a déli hegyekbe. Értitek?

Az asszonyok némán bólogattak, s közben hallgatták a közeledő őrök csoszogását.

— Hát ennyi az egész — fejezte be Tanis csöndesen. — Lássatok munkához! Az asszonyok szétszéledtek. Tanis magához intette Lauranát és Tikát.

— Ha mégis árulás történt, ü lesztek a legnagyobb veszélyben, mivel az asszonyokra vigyáztok...

— Mindnyájan nagy veszélyben leszünk — vágott közbe Laurana hidegen. A lány egész éjjel, nem aludt, mert tudta, hogy ha a lelkére az önmaga által rákényszerített szoros béklyó egy pillanatra is ellazul, akkor a félelem legyűri. Tanis mit sem sejtett e belső küzdelemről, csak azt látta, hogy Laurana szokatlanul sápadt és kivételesen gyönyörű ezen a reggelen. Ő már gyakorlott harcos volt, és az előkészületek zűrzavarában megfeledkezett az első csata előtti fojtogató rémületről.

Megköszörülte a torkát és halkan folytatta: — Fogadj meg egy tanácsot, Tika! Tartsd hüvelyében a kardodat... úgy kevésbé leszel veszélyes! — Tika fölvihogott és idegesen bólintott. — Menj, köszönj el Caramontól! — fejezte be Tanis. A lány mélyen elvörösödött, jelentőségteljes pillantást vetett Lauranára és a félelfre, aztán elrohant.

Tanis odafordult Lauranához, és csak most vette észre, hogy a lány olyan erővel szorítja össze az állkapcsát, amitől még a nyakán is megfeszülnek az inak. Hozzálépett és átölelte, de az elf hajadon teste olyan merev és hideg volt, akár egy sárkányfattyú teteme.

— Nem kellene részt venned ebben — mondta a lánynak. — Ez nem a te harcod... menj a többi asszonnyal a bányába! Laurana megrázta a fejét, de csak akkor szólalt meg, amikor már biztos volt benne, hogy ura a hangjának. — Tikának nincs gyakorlata a kardforgatásban. Nekem van... és nem számít, hogy azt csak a szertartások ideje alatt szereztem — mondta, és keserűen elmosolyodott Tanis zavarba ejtő pillantása láttán. — Elvégzem a rám osztott feladatot, Tanis — emberi neve furcsán hatott elf kedvese ajkáról —, különben még azt hihetnétek, hogy én vagyok az áruló!

— Kérlek, higgy nekem, Laurana! Akárcsak te, én sem feltételezem, hogy Gilthanas áruló lenne. Csak... ó, hogy a... olyan sok élet forog itt kockán, Laurana, hát nem érted?

A lány érezte a karján pihenő férfikéz remegését, fölnézett Tanisra, és az ő arcán is meglátta a félelem és feszültség árnyékát..., amely mintha csak az ő rettegését tükrözné vissza. Csakhogy ő nem magát, hanem a többieket féltette.

Laurana mély levegőt vett. — Bocsáss meg, Tanis... neked van igazad. Hallod? Már itt is az őrség... ideje indulnotok. Ezzel elfordult, hogy dolga után nézzen... vissza se tekintett. Csak akkor jutott eszébe, hogy talán Tanis maga is bátorítást várt tőle, de már késő volt...

Maritta és Aranyhold egy keskeny lépcsőn fölvezette Tanisékat az első emeletre. A sárkányfattyú őrök, valami “különmegbízatást” emlegetve nem kísérték el őket. Tanis megkérdezte Marittát, megszokott dolog-e ez, mire az asszony csak gondterhelten megrázta a fejét. De nem volt mit tenniük... mentek tovább. Hat mocsári törpe vonult utánuk, nagy kondé-rokban cipelve valami zabkásaszagú pépet. Nem sok figyelmet fordítottak az asszonyokra, míg Caramon a lépcsőn rá nem lépett a szoknyája szélére és térdre nem esett, csöppet sem hölgyhöz illő mordulással. A mocsári törpék nagyot néztek.

— Meg se nyikkanjatok! — förmedt rájuk Sturm, s amikor hátrafordult feléjük, kés villant a kezében.

Az apró lények rémülten, remegve hátráltak a falhoz... az edények vadul csörömpöltek a kezükben.

A lépcső tetejére érve a csapat megállt.

— Átvágunk ezen a termen, ahhoz az ajtóhoz — mutatott előre Maritta. — Ó, nem! — suttogta ijedten és megragadta Tanis karját: — Ott egy őr! Azelőtt ezt az ajtót sohasem őrizték.

— Pszt! Véletlen is lehet — nyugtatta meg Tanis, bár maga is tudta, hogy nem így van. — Csak tovább, ahogy elterveztük! — Maritta kétségbeesetten bólintott és nekivágott a helyiségnek.

— Egy őr! — súgta oda Tanis Sturmnak. — Légy készen, és ne feledd: gyorsan és zajtalanul kell végezni vele. Gilthanas térképe szerint a játéktermet két másik helyiség választotta el a gyerekek cellájától. Az első Maritta elmondása alapján valami raktár volt, játékokkal és egyéb holmikkal teli polcokkal. Onnan egy folyosó vezetett a következő terembe, a sárkány... Tűzokádó tanyájába.