Az őszi alkony sárkányai

— Kova, maradj itt — szólt a törpének —, s ha bárki idevetődne, előbb jelezz nekünk, csak utána harcolj! Kova bólintott és elfoglalta helyét a résnyire nyitott, folyosóra vezető ajtó mögött. A sárkányfattyak tetemei már porrá omlottak a padlón.

Maritta leemelt a falról egy fáklyát, meggyújtotta, és egy sötét boltíves átjárón keresztül bevezette a társaságot a sárkány fészke felé vivő alagútba.

— Fizban! A süveged! — suttogta ijedten Tass. De elkésett... a vén mágus hiába kapott utána.

— Kémek! — bömbölte Verminaard és az erkélyre mutatott. — Fogd el Őket, Embar... de élve!

— Élve? — sziszegte magában a sárkány. Az lehetetlen! Pyros visszaemlékezett az előző este hallott zörejre és máris rájött, hogy ezek a kémek kihallgatták, amit a Smaragdemberről mondott. Csupán kevés kiváltságos tudott a félelmes titokról, a hatalmas titokról, amely meghódítja majd az egész világot a Sötétség Királynője számára. A kémeknek pusztulniuk kell, s velük a titoknak is!

Pyros kiterjesztette szárnyát és a földtől elrugaszkodva iszonyú sebességgel emelkedett a magasba.

Itt a vég! — gondolta Tasslehoff-, ezt jól megcsináltuk... innen nincs menekvés!

Már elképzelte, amint a sárkánytűzben szétég, amikor meghallotta a vén mágus egyetlen parancsszavát, s a következő pillanatban olyan sűrű, természetellenes sötétség borult rájuk, hogy szinte orra esett benne.

— Futás! — lihegte Fizban és Tass kezét megragadva talpra rántotta őt.

— De Sestun...

— Itt van nálam! Rohanj!

És Tasslehoff rohant. Átsuhantak az ajtón, be a képtárba... azután már fogalma sem volt róla, merre tartanak. Csak kapaszkodott a vénemberbe és futott lélekszakadva. Háta mögül még hallotta, amint a sárkány zúgva kiemelkedik fészkéből és utánuk kiált:

— Szóval értesz a mágiához, te kém? — üvöltötte. — Nem hagyhatjuk, hogy a sötétben botorkálj, még eltévednél! Hadd világítsam meg az utadat!

Tasslehoff hallotta, amint a hatalmas test süvöltve szívja magába a levegőt és máris tüzes lángok sisteregtek körülötte. A tűz fénye eloszlatta a sötétséget, de Tass megrökönyödve tapasztalta, hogy a lángok nem érik a testét. Fizbanra nézett, aki hajadonfőtt nyargalt mellette. Még mindig a képtárban voltak és ész nélkül rohantak a szárnyas ajtó felé.

A surranó hátranézett: mögötte csörtetett a sárkány... sokkal szörnyűségesebb volt, mint amilyet valaha is elképzelt, sokkal rémisztőbb, mint az a fekete társa ott Xak-Tsarothban. A sárkány megint rájuk fújt és Tasst újból körülnyaldosták a lángok. A falakon tüzet kaptak a képek, meggyulladtak a bútorok, fáklyákként lángoltak a függönyök, és az egész termet betöltötte a sűrű füst. Ám ő, Sestun és Fizban most is sértetlen maradt. Tasslehoff megrendült csodálattal nézett a vén mágusra.

— Meddig tudod így visszatartani? — rikoltotta Fizban felé, amint megkerültek egy kiszögellést és föltűnt előttük a bronzajtó.

A vénember tágra nyílt szemmel nézett vissza rá. — Fogalmam sincs — lihegte —, azt sem tudtam, hogy meg tudom csinálni!

Újabb lángtenger csapott le rájuk és Tasslehoff ezúttal már megérezte a hevét. Ijedten fordult Fizbanhoz. A varázsló bólintott: — Kezdem elveszíteni az erőmet! — kiáltotta.

— Tarts ki — visította Tass —, már majdnem az ajtónál vagyunk... azon nem fér ki!

Mindhárman éppen átslisszoltak a folyosóra nyíló kettős bronzajtón, mikor Fizban varázsigéjének hatása véget ért. Előttük állt még mindig nyitva a Gépterembe vezető rejtekajtó. Tasslehoff becsapta a bronzajtót és megállt, hogy kissé kifújja magát.

Már éppen a nyelve hegyén volt a szó, hogy: — Megcsináltuk! — amikor a sárkány egyik karmos mellső lába átütötte a kőfalat, közvetlenül a surranó feje fölött.

Sestun sikoltozva iramodott neki a lépcsőnek.

— Nee! — kapta el a grabancát Tasslehoff —, az Verminaard lakosztályába vezet!

— Vissza a Gépterembe! — bődült el Fizban. Éppen visszanyomakodtak a rejtekajtón, amikor a kőfal borzalmas roppanással megadta magát. Hanem az ajtót már nem tudták becsukni!

— Úgy látszik, sokat kell még megtanulnom a sárkányokról — motyogta Tass. — Kíváncsi vagyok, van-e valami jó könyv erről a témáról...

— Így, szépen bekergettelek benneteket a lyukatokba, ti patkányok... most csapdában vagytok — dörgött Pyros hangja odakintről.

Hátborzongató súrlódó és recsegő zaj hallatszott. A Gépterem falai megremegtek és repedezni kezdtek.

— Egész ügyes kísérlet volt — nyekeregte Tass gyászosan. — És az az utolsó varázslat... mint a mesében! Szinte még a sárkányhalált is megéri, hogy láthattam.

— Halál? — rezzent föl Fizban. — A sárkány által? Én inkább azt mondom, nem! így még sohasem bántottak meg. Kell lennie valami kiútnak... — váratlanul fölragyogott a szeme: — Lefelé a láncon!

— A láncon? — ismételte meg Tass és arra gondolt, hogy a falak recsegése-ropogása miatt nem jól értette, mit mond.

— Lemászunk a láncon! Gyerünk! — ezzel a vén mágus örömében vihorászva megfordult és berohant az alagútba. Sestun kétségbeesetten meredt Tasslehoffra, de ekkor a sárkány mancsa ismét átütötte a falat. Erre már a surranó és a mocsári törpe is sarkon fordult és a vén mágus után vetette magát.